Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Több bevethető katonára van szükség

Szöveg: Snoj Péter | Fotó: Szováthy Kinga |  2023. március 24. 19:35

Nyugállományú katonák részére tartott fórumbeszélgetést dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy március 24-én, pénteken, Debrecenben. A Honvéd Vezérkar főnöke az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár laktanyájában a Magyar Honvédség jelenéről és jövőképéről tartott előadást.

Nyugallomanyu_forum_Debrecen_20230324_03 copy

A rendezvényen jelen volt Kósa Lajos, a Honvédelmi és Rendészeti Bizottság elnöke is, aki felszólalásában rámutatott a korábbi évtizedek hibás döntéseiből fakadó jelen helyzetére. Kijelentette, hogy ma Magyarország nehéz helyzetben van, hatalmas elmaradásokat kell pótolni a honvédelem ügye tekintetében. A nyugállományú katonák felé fordulva méltatta a sok évtizedes szolgálatukat és elmondta, hogy unokáik számára rendkívül fontosak a katonatörténeteik, mint ahogy számára is meghatározóak voltak nagyapja emlékei.

Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy tájékoztatóját egy Magyarországhoz hasonlóan kis ország stratégiai lehetőségeinek felvonultatásával kezdte. Mint arra rámutatott, egy a hazánkhoz hasonló lehetőségekkel rendelkező nemzet számára nem opció sem az atomhatalommá válás, sem pedig egy külső támogatásokon nyugvó semlegesség stratégiája. Lehetőség még egy nagy hadsereg felállítása, amelynek klasszikusan három hadszíntéren (földön, vízen és levegőben), illetve újabban a kibertérben és az űrben is helyt kell állnia. Ez azonban egy rendkívül nehéz és költséges út. Marad még, hogy a példában szereplő ország egy szövetség tagjává válik, illetve, amit Magyarország választott, hogy utóbbi két lehetőséget vegyítve, a NATO-tagjaként épít modern haderőt.

Magyarország stratégiaalkotási modellje kapcsán kiemelte: nemzeti célra van szükség. Ez nem más, mint egy a térségben is meghatározó, ütőképes, békében is élő haderő. Ehhez szükség van nemzeti erőre, vagyis arra az erőforrásra, amit a kormány évek óta biztosít a Magyar Honvédség megújítására. A Honvéd Vezérkar főnöke kijelentette: idén elérték, hogy a GDP két százaléka immáron valóban a honvédelem ügyére áll rendelkezésre. Hozzátette, hogyha ezt a két százalékot a jövőben is fenntartjuk, nagyon sok mindent elérhet a magyar haderő. A nemzeti cél és erőforrás kettősét háromszöggé bővíti a „hogyan” kérdése, vagyis az, hogy a rendelkezésre álló pénzből és eszközökből miként valósul meg a nemzeti cél, a high-tech Magyar Honvédség. Dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy elmondta, hogy ebben a honvédség vezetése szabad kezet kapott, majd hozzátette: a folyamat azonban csak akkor valósulhat meg, ha egyensúly van. Egyensúly pedig akkor van, ha a kormányzat, a társadalom és a haderő egy nyelvet beszél.

A Honvéd Vezérkar főnöke a legfontosabb feladatnak a katonák harci hatékonyságának helyreállítását nevezte, ami kapcsán részletezte, hogy az elmúlt évek során számtalan, hagyományosan nem katonai jellegű feladatban kellett helyt állniuk. Így 2015 óta jelen voltak a déli határvédelemben, majd a COVID okozta mentesítési és kórházfeladatokban is. Most azonban az új eszközök – amiket páncéllal körbevett számítógépeknek is szoktak nevezni –, új kiképzéseket és felkészítő foglalkozásokat sürgetnek. Hozzátette: a mai Magyar Honvédségnek egyszerre van szüksége az aktív, a tartalékos és a nyugállományú katonáira. A nyugállományúak felé fordulva aláhúzta, hogy az ő tudásukra és tapasztalatukra ugyanolyan szükség van, mint a szerződéses, hivatásos és a civil munkájuk mellett szolgálatot vállaló tartalékos katonákra is.

Nyugallomanyu_forum_Debrecen_20230324_13 copy

Előadásában dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy szólt a civil társadalommal való kapcsolat építéséről is, mert még mindig kevesen és keveset tudnak a megújuló Magyar Honvédségről. Ugyanakkor az tapasztalható, hogy a magyar lakosság zöme támogatja a haderőfejlesztést. Tájékoztatója zárásaként elmondta, hogy az az alapvető célja, hogy a bürokrácia csökkentésével növelje a bevethető katonák létszámát.

Az előadás végén a nyugállományú katonák feltehették kérdéseiket, amelyekre a Honvéd Vezérkar főnöke készséggel válaszolt. Végezetül a meghívott vendégek megtekinthették az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár és az MH Bornemissza Gergely 2. Felderítőezred közös statikus bemutatóját.