Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Történelmi esemény: tartalékos katonák indultak amerikai gyakorlatra

Szöveg: Snoj Péter | Fotó: a szerző felvételei |  2021. június 1. 16:29

Június elsején útnak indult az a tartalékos század, amely a Magyar Honvédséget, valamint Magyarországot képviselve vesz részt az Ohiói Nemzeti Gárda gyakorlatán az Amerikai Egyesült Államokban. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren Apáti Zoltán dandártábornok, az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság parancsnokhelyettese búcsúztatta a résztvevőket, sok sikert kívánva a kiutazóknak.

Tartalékosok_indulása (1)

Nem túlzás történelmi eseménynek nevezni azt a pillanatot, amikor egy Boeing 767-es utasszállító repülőgép fedélzetén megkezdte útját az a százötven fős, főként tartalékos katonákból álló század, amely részt vesz az amerikai Ohiói Nemzeti Gárda minősítő gyakorlatán a Louisiana állambeli Fort Polk kiképzőbázison. Az amerikai alakulat még 2018-ban küldött meghívót a Magyar Honvédség részére, hogy egy századdal hazánk is részt vegyen a megmérettetésen. A százötven főben meghatározott létszámra összesen négyszázötvenen jelentkeztek, akik közül az orvosi alkalmassági vizsgálatok és a 2019-ben megkezdett hazai gyakorlatok során választották ki azt a századnyi erőt, amely most egy hónapra az Amerikai Egyesült Államokba utazott.

Tartalékosok_indulása (7)

A katonák régóta várták ezt a lehetőséget, hiszen egy szakasz már tavaly is részt vehetett volna az amerikaiak foglalkozássorozatán, de a koronavírus-járvány ezt a lehetőséget akkor meghiúsította. A búcsúztatón Apáti dandártábornok hangsúlyozta: hatalmas büszkeséggel tölti el a katonák már eddig is elért eredménye. Kiemelte, hogy idén tavasszal tett magyarországi látogatása alkalmával még az amerikai dandár parancsnoka is elismerően szólt a részt vevő magyar állomány felkészültségéről, nem különben a felszereltségéről.

Kapcsolódó cikkek