Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Transzformáció és modernizáció

„Mi a földön járunk, de merünk nagyot álmodni, ismerjük a lehetőségeinket, és megtaláljuk e kettő egyensúlyát.”

Szöveg: Antal Tímea |  2023. február 3. 10:57

A Spirit FM Katonadolog című adásának vendége volt dr. Sticz László vezérőrnagy, a Magyar Honvédség Haderőmodernizációs és Transzformációs Parancsnokság parancsnoka, február 2-án.

katonadolog1

Dr. Sticz László vezérőrnagy az interjúban ismertette, hogy a NATO szervezeti felépítését tartották szem előtt, amikor a novemberben megalakult parancsnokság felépítését és feladatait a Szövetség transzformációval foglalkozó stratégiai parancsnoksága mintájára kialakították. Tevékenységükkel képesek arra, hogy a Magyar Honvédség technikai, haditechnikai modernizációjának alapjait lerakják.

„A mi szemszögünkből én inkább egyfajta, a jövőhöz történő alkalmazkodásnak és folyamatos fejlesztésnek nevezném magát a transzformációt. Az elmúlt évek során széttördelt volt ez a terület. Sok szervezetnél létezett részképesség a transzformáció vonatkozásában. A stratégiai hadműveleti és harcászati szintek dimenziói is szétbontva működtek és éltek, ezért nehéz volt ezeket koordinálni, szinkronizálni. Ezeket a képességeket integráltuk és egy parancsnokság irányítása alá helyeztük” – mondta a parancsnok.

Az MH Haderőmodernizációs és Transzformációs parancsnokság november 1-jétől hat diszlokációs helyszínen több mint kétszáz fővel dolgozik.

katonadolog2

„Gyakorlatilag maga a transzformáció és a haderő modernizáció rendkívül komplex feladat. Technikailag meg kell újítani a Magyar Honvédséget, de a technikai modernizáció és fejlesztések mellett a humán erőforrás oldalával is foglalkozni kell. A katona mentális fejlesztése mellett gondolni kell arra is, hogy a koncepcionális és stratégiai szabványosítási háttér is rendelkezésünkre álljon” – sorolta fel a legfontosabb feladatokat a vezérőrnagy.

A fent említettek mellett az orosz-ukrán háború eseményeit, hadműveleteit is figyelik és elemzik, de más országok nemzetbiztonsági környezetét és tevékenységeit is analizálják. Teszik ezt azért, hogy képesek legyenek előre jelezni, tervezni és meghatározni, hogy a jövőbeli trendek miként befolyásolják a Magyar Honvédség képességeit. A parancsnokság vezetése alatt működő Tapasztalatfeldolgozó Osztály munkájának köszönhetően azonnal képesek reagálni egy megváltozott helyzetre és a katonai és politikai vezetők részére a megfelelő döntési javaslatot tudják felterjeszteni.

katonadolog3

A parancsnokság fő felelősségi körébe tartozik a kutatás-fejlesztés is. Olyan kiemelkedő projekteken dolgoznak, mint a digitális katona felszerelés innovációja, annak érdekében, hogy a hi-tech ruházat és a hozzá tartozó darabok maximálisan megvédjék a katona testi épségét és megteremtsék azokat a feltételeket, melyek szükségesek az adott feladat elvégzéséhez. A katona egyéni felszerelésén kívül a pilóta nélküli eszközök, drónok kutatása, fejlesztése, a mobil lőkonténerek kialakítása, tesztelése és alkalmazása is zajlik, és elindultak az űrtechnológiai kommunikáció irányába is. Nem csak az ipar képviselőivel és szakembereivel dolgoznak együtt, hanem egyetemek és főiskolák kutatóival is. Dr. Sticz László vezérőrnagy a rádióműsorban kiemelte, hogy a szokásos dolgoktól való eltérés segíti elő a tudományt, a kutatásokat és a fejlesztéseket.

„Ki kell találni, hogy miként lehet a lehető legegyszerűbben, leghatékonyabban elérni a kitűzött céljainkat. A szakembereink képesek arra, hogy meglepő és innovatív megoldásokat találjanak a problémákra. Mi a földön járunk, de merünk nagyot álmodni, ismerjük a lehetőségeinket, és megtaláljuk e kettő egyensúlyát” – fogalmazott a parancsnok.

Az aktuális, valamint a korábbi adásokat az alábbi linkekre kattintva tudják meghallgatni:

Apple podcast

Google podcast

Spotify

Anchor