Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Valós hagyományok, valós teljesítmény

Szöveg: dr. Tóth Gergely őrnagy | Fotó: Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület, sopronmedia.hu |  2021. január 25. 8:05

Január hónap a második világháborút megjelenítő magyar katonai hagyományőrzőknek az 1943-as téli doni harcokra való emlékezés időszaka. Ennek jegyében ismét emlékmenetet szerveztek a soproni hagyományőrzők is, hogy leróják tiszteletüket a doni áttörés poklában hősiesen küzdő magyar katonák emléke előtt.

Doni emlékmenet (10)

„A járványhelyzet miatt idén szűk körben emlékezünk meg a doni csata hőseiről. A harmincöt kilométeres túra legfőbb üzenete az volt, hogy nem felejthetjük el azokat a hős magyar katonákat, akik a hazájukért ontották vérüket! Az emlékmenet Kópházáról indult, a résztvevők a soproni Deák téren, Ágfalván, valamint Bánfalván, a második világháborús emlékműveknél helyeztek el koszorút” – mondta Grubits Róbert huszár kapitány, a szervező Soproni Huszár Hagyományőrző Egyesület elnöke.

A túrával a magyar hadtörténelem egyik legszomorúbb és legvéresebb eseményéről emlékezett meg az egyesület, valamint a szintén a Centenáriumi Hagyományőrző Honvéd Gyalogdandár kötelékébe tartozó Honvéd Zrínyi Sportegyesület Katonai Lovas Szakosztálya és a Mogyoródi Sándor Huszárok.

Doni emlékmenet (9)

Az 1943 év eleji Magyar Királyi Honvédség lehető legpontosabb megjelenítésére törekvő katonai hagyományőrzők – szem előtt tartva azt, hogy a hagyomány alapja mindig a valóság, ezért valós hagyományőrző teljesítmény csak valós hagyományok pontos őrzéséből származhat – a korabeli menetek szabályait betartva, rendben és fegyelmezetten teljesítették a kijelölt menettávot, így emlékezve a második világháborúban, a Donnál hőssé és áldozattá vált katonaelődökről. Az emlékmenettel, ha csak rövid időre is, de osztozni kívántak az őket ért megpróbáltatásokban. Ebben idén az időjárás is segítségükre volt.

A résztvevők – akik becsülettel végiglovagolták a távot – megfeleltek a hitelesség kritériumainak is. Ezzel jó példát mutattak más katonai hagyományőrzőknek, akik remélhetőleg egyre több helyen követik a mintát, és a hitelességre törekedve szerveznek hasonló meneteket.