honvedelem.hu
170 éves a Magyar Honvédség
Magyar Honvéd 2017. szeptember
A Magyar Honvéd magazin szeptemberi számának tartalmából
A Honvédelmi Minisztérium képes magazinja minden hónapban áttekintést ad a Magyar Honvédség hazai gyakorlatairól és külföldi szerepvállalásairól, a tárca kiemelkedő eseményeiről, a haditechnika újdonságairól és a honvédelemhez kapcsolódó érdekességekről.
HADERŐ
 
A hazáért mindhalálig!
A hagyományoknak megfelelően idén is az augusztus 20-i állami ünnepség keretén belül, a Parlament épülete előtti Kossuth téren tettek ünnepélyes esküt az ifjú honvédtisztek arra, hogy katonaként a hazát az életük árán is megvédik. Ebben az évben a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen végzett hetvenkilenc férfit és tizenhárom nőt avattak hadnaggyá.
 
NAGYVILÁG
 
Kivédhetetlen?
A közelmúltban Európában több olyan merénylet is történt, amelyekben a terroristák fő fegyverként gépjárművet használtak. Várható, hogy ez az elkövetési forma – egyszerűsége, olcsósága és nehéz felderíthetősége miatt – egyre gyakoribbá válik. A módszert mára nemcsak radikális iszlamisták, de egyéb szélsőségesek és magányos őrültek is használják.
 
Radar
Nemzetközi katona- és biztonságpolitikai összeállításukban egyebek mellett Kína első, saját tervezésű és gyártású repülőgép-hordozójának tesztjéről, illetve az izraeli hadsereg Namer típusú nehéz páncélozott lánctalpas csapatszállító járművének fejlesztéséről is olvashatnak, továbbá arról, hogy Ukrajna 100 darab T–84-es harckocsit szállít majd Pakisztánnak.
 
Missziós hírek
A missziók elmúlt hónapjának eseményeit összefoglalva hírt adunk – többek között – a Training Bridge 2017 elnevezésű kiképzési feladatot végrehajtó MH Lövészszázad Harccsoportnál tett észt védelmi miniszteri látogatásról, a szarajevói NATO-parancsnokság törzsfőnöki beosztásának átadás-átvételéről, illetve az MH KFOR Kontingens 16. váltásának sport- és gasztronómiai programjáról.
 
SEREGSZEMLE
 
Ezreddé váltak
A modern épületeket vagy a nemrég átadott, vadonatúj irányítótornyot nézve nehéz elképzelni, hogy néhány éve a pápai katonai repülőtér és az ott szolgálók sorsáért aggódtunk. Mindez azonban már a múlt: 2017. augusztus elsejétől ugyanis az alakulat újabb mérföldkőhöz érkezett: immár ezredszintű szervezetként működik tovább.
 
Augusztusban történt
A koszovói és az iraki misszióba indulók hódmezővásárhelyi búcsúztatásáról, a hortobágyi tűz megfékezéséhez nyújtott katonai segítségről, dr. Simicskó István honvédelmi miniszter szerb kollégájával, Aleksandar Vulinnal folytatott megbeszéléseiről, illetve a székesfehérvári katonazenekari fesztiválról is olvashatnak a haderő elmúlt hónapjának kiképzési és protokollhírei között.
 
Mozgásban
Július 31-én új parancsnok került az MH Katonai Közlekedési Központ (MH KKK) élére Bárdos Antal ezredes személyében, aki Fejes Károly alezredestől, az addigi megbízott parancsnoktól vette át a csapatzászlót.
 
Bronzérmet hoztak
A Magyar Honvédség katonáiból álló nemzeti ejtőernyős válogatott továbbra is a világ élvonalába tartozik. Ezt bizonyítja, hogy a Németországban rendezett világbajnokságon bronzérmet szerzett a megmérettetésnek címvédőként nekivágó csapat.
 
Tradíciók őre
Szülei magyarok voltak, de ő már az Amerikai Egyesült Államokban született. A Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetemen tanult, jelenleg tartalékos katonaként szolgál, és részt vett a Saber Guardian 2017 gyakorlatsorozat hazánkban rendezett mozzanatain. Adam Korenyi-Both alezredessel, a Budapesten akkreditált amerikai véderőattasé szakértőjével beszélgettünk.
 
Tiszteletkör
A tapasztalat és a professzionális felkészülés mellett az időjárásban bekövetkezett szerencsés változás is kellett ahhoz, hogy a 2017. augusztus 20-i légi parádé keretében megjelenhessenek Budapest egén a Magyar Honvédség merev- és forgószárnyas repülőgépei.
 
HADITECHNIKA
 
Újraélesztés
Nyolc PTSZ-M közepes, lánctalpas úszó szállító jármű „ébredhet fel” tárolóhelyi álmából, köszönhetően egy sikeres KEHOP-pályázatnak és a HM Currus Gödöllői Harcjárműtechnika Zrt. elszánt szakembereinek.
 
Suhanó halál
Az MQ–1B az oka annak, hogy manapság már teljesen természetesnek vesszük a felfegyverzett, precíziós légicsapásokra vagy közeli légi támogatásra alkalmas, távolról irányított repülőgépek mindennapi bevetését.
 
Kerekes páncélos
A világ fejlett haderőiben – okulva a jelen és a közelmúlt hadműveleteiből – ismét egyre nagyobb szerepet kap a csapatlégvédelem. Legyen költséghatékony, sokoldalú, és az sem probléma, ha a fegyverzet bármilyen alvázra felpakolható.
 
HÁTORSZÁG
 
100 pille
A Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkári titkárságán a megszokott módon zajlik a napi munka. Palczertné Molnár Enikő titkárságvezető-helyettes is teszi a dolgát; nyolc órakor már az asztalánál ül, egyeztet, tárgyal, pontosít. Azt már kevesebben tudják, hogy élete versenyén van túl, a közelmúltban ugyanis hat számban indult a Nemzetközi Úszószövetség (Fédération Internationale de Natation – FINA) magyarországi masters világbajnokságán.
 
Tizenkét pokol
„Mi az, hogy Doberdó? Akkor még nem tudtuk, hogy később ezen a néven szerepel majd a történelemben az a hely, ami nekünk a rettegést, a halált, a szenvedést jelentette. Később pedig azt, hogy csak azért is!” – így ír naplójában az első világháború isonzói hadszínterét megjárt egykori katona, Legéndi József. A személy kitalált és mégis valós. Sok százezer magyar bakából gyúrt figura ő, több tucat valódi katonanapló szintéziséből született a naplója is. Legéndi József nem főszereplő, és mégis az. Személyén, naplóján, gondolatain keresztül a frontot megjárt katonák százezrei a főszereplői annak a dokumentumfilmnek, amelyet most készít a HM Zrínyi Nonprofit Kft. Katonai Filmstúdiója.
 
Tábori krónika
Népszerűek voltak a Magyar Honvédség nyári táborai a fiatalok körében. Idén több mint kilencszáz táborozó tehette magát próbára a különböző akadálypályákon és sportversenyeken, gyakorolhatta a tájékozódást, túlélési technikákat sajátíthatott el, illetve kipróbálhatta a katonai felszereléseket is.
 
Talpon maradni
Rekkenő kánikulában, a közel 60 Celsius-fokra felmelegedett aszfalton, saját teljesítőképességük határait feszegetve két napig gyötrődtek a súlyokkal és harcoltak a másodpercekkel a Toughest Firefighter Alive (TFA) elnevezésű nemzetközi tűzoltó-sportbajnokság résztvevői – köztük három katona – Orosháza főterén.
 
Közérdekű
Összeállításunkban közöljük az augusztus 20. alkalmából kitüntetésben, elismerésben részesültek névsorát, továbbá a 2017. július 24. és augusztus 25. között elhunyt katonák, közalkalmazottak neveit.
 
Kapcsolódó tartalom
Letölthető állományok
pdf A kiadvány letöltése (52.74 MB)
Galériák
Új fegyverek a magyar katonáknak
2018. december 11. 18:28
Aktuális videók
2018. december 12. 19:40
Új fegyverek a magyar katonáknak
2018. december 12. 11:47
Államtitkári látogatás Koszovóban
2018. december 12. 11:51
Közös Akarat 2018
2018. december 11. 10:46
Katonák a Mikulás szolgálatában
2018. december 10. 16:31
magyar honvéd
honvédségi szemle
Altiszti folyóirat