Szalay-Bobrovniczky Kristóf
2022. május 24. 21:15Életpálya:
Szalay-Bobrovniczky Kristóf pályafutását az egyik Big4 tanácsadó cégnél kezdte, majd éveken át dolgozott egy francia kereskedelmi banknál. A 2000-es évek elején, a hazai telekommunikációs piac liberalizációjának időszakában évekig a telekommunikációs-internet szektorban töltött be marketing, értékesítési és ügyvezető, illetve vezérigazgatói pozíciókat. A média területén is szerzett tapasztalatokat egy politikai hetilap kiadójaként és főszerkesztőjeként.
Befektetőként magántőke-befektetésekkel foglalkozott, közép-európai ingatlan- és vállalati szegmens befektetési és alapkezelő cégeinek igazgatóságában töltött be pozíciókat. 2011-től Magyarország legnagyobb és legrégebbi konzervatív kutatóintézetének elnökhelyettese. Ebben a szerepben egymást követő kormányok számára adott tanácsokat különféle (szak)politikai kérdésekben. Honvédelmi miniszteri kinevezéséig vasúti és repülőgépipari vállalatokba, valamint szórakoztatóipari cégekbe fektetett be.
Szalay-Bobrovniczky Kristófot 2016-ban nevezték ki Magyarország londoni nagykövetének, ezt a szolgálatot 2020-ig látta el. 2022 májusában nevezték ki az 5. Orbán-kormány honvédelmi miniszterének.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf tartalékos őrnagyként éveken át különféle beosztásokban szolgált a Magyar Honvédség alakulatainál.
2014-ben a Magyar Tartalékosok Szövetségének elnökévé választották, majd londoni nagyköveti kinevezése után a szövetség társadalmi elnöke lett. Szolgálataiért 2016-ban a Honvédelemért Kitüntető Cím I. fokozata kitüntetésben részesült.
Angol, német, valamint francia nyelven beszél.
Egyetemi agrármérnöki diplomával rendelkezik, posztgraduális üzleti tanulmányait Párizsban végezte.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf három gyermek édesapja, hobbijai közé tartozik a lovaglás, a tenisz és a vitorlázás.
„Katonai múltunk, nemzeti büszkeségünk egyik legfontosabb alkotója”
2022. augusztus 20. 17:11
Magyarország lobogójának katonai tiszteletadás mellett történő felvonásával kezdődött a tisztavatás a budapesti Kossuth téren, augusztus 20-án, reggel. A Magyar Honvédség tisztjelöltjei Novák Katalin köztársasági elnök, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka jelenlétében tettek esküt a haza szolgálatára.
Tábornoki kinevezéseket adott át a köztársasági elnök
2022. augusztus 20. 10:45
Tábornoki kinevezéseket adott át Novák Katalin köztársasági elnök augusztus 19-én, pénteken, Budapesten, a Sándor-palotában.
A példa előttünk van!
2022. augusztus 19. 18:01
Állami ünnepünk, augusztus 20-a alkalmából rendezett központi ünnepséget a Honvédelmi Minisztérium Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban augusztus 19-én, pénteken. A rendezvényen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter mondott ünnepi beszédet.
Augusztus 20-a István király által lett a legfontosabb nemzeti ünnep
2022. augusztus 19. 17:53
„István király által lett augusztus 20-a Magyarország legfontosabb nemzeti ünnepe. Neki köszönhetjük államunk megszületését, amely hagyományokon alapuló, ám jövőt garantáló értékrenddel biztosította Magyarország fenntartását” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter augusztus 19-én, pénteken, Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium állami ünnepünk alkalmából rendezett központi ünnepségén.
A béke pártján állunk, de a békéhez erő kell
2022. augusztus 18. 21:37
Nyolcadik alkalommal adott otthont Székesfehérvár a kiváló karmester, Fricsay Richárd alezredes nevét viselő regionális katonazenekari fesztiválnak augusztus 18-án, csütörtökön. A Zichy ligetben megrendezett zenés kulturális programot Szalay-Bobrovniczky Kristóf, Magyarország honvédelmi minisztere nyitotta meg.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: érkezik Magyarországra az első PzH2000 típusú önjáró löveg
2022. augusztus 10. 16:50
Szerdán érkezik Magyarországra az első PzH2000 típusú önjáró löveg, amely - a baloldali kormány alatt felszámolt - páncélos erő újjáépítésének fontos eszköze - emelte ki a honvédelmi miniszter augusztus 10-én, szerdán, a Facebook-oldalán közzétett videóban.
A jelenlegi helyzetben kiemelt fontosságú a NATO-tagállamok közti szolidaritás
2022. augusztus 1. 8:58
Magyarország és Litvánia egyaránt „testközelből” érzékeli az orosz-ukrán háború súlyosságát, a jelenlegi biztonsági helyzetben pedig kiemelten fontos a NATO tagállamok közötti szolidaritás. Ennek jegyében a Magyar Honvédség Gripen vadászgépei már harmadszor látják el ezt a feladatot, amiért a litván védelmi miniszter köszönetet mondott – közölte a honvédelmi miniszter, litvániai tárgyalásai után.
A katonák egyéni felszerelésének megújulása a haderőfejlesztési program egyik alapköve
2022. július 30. 13:10
A változó biztonsági környezet követelményeinek megfelelően modern felszerelést kell biztosítani a nemzet szuverenitását szavatoló katonáknak - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Kecskeméten, július 30-án.
Ismét magyar Gripenek őrzik a balti légteret!
2022. július 29. 12:57
Augusztus 1-től újra a Magyar Honvédség légiereje biztosítja négy hónapon át a balti légtér, Észtország, Litvánia és Lettország védelmét, négy Gripen vadászgéppel. „A mai napon vezető nemzetként egy olyan feladat jelképes kulcsait vesszük most át, amely kitüntetett szerepet tölt be úgy a balti államok polgárainak életében, biztonságában, mint a NATO történetében” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a litvániai Šiauliai repülőbázison megrendezett átadás-átvételi ceremónián. Az eseményen részt vett Ruszin-Szendi Romulusz altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnoka is.
Miniszteri zászlószalag a tatai dandárnak
2022. július 25. 17:04
Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter zászlószalagot adományozott az MH 25. Klapka György Lövészdandár részére, az alakulat napja alkalmából, július 25-én, hétfőn. Az eseményen mások mellett részt vett Sándor Zsolt altábornagy, a Magyar Honvédség parancsnokának helyettese.