honvédelmi nevelés - 4. oldal
Fókuszban a honvédelmi nevelés
2023. június 29. 11:33
A Honvéd Kadét Program sikeréről számoltak be a Honvédelmi Érdekegyeztető Fórum idei második negyedéves ülésén június 27-én, kedden, Budapesten.
Az első közös tanévzáró
2023. június 16. 18:47
„A honvéd középiskola a honvédelmi nevelés egyedülálló színtere, egyúttal a honvédség és a honvédelmi nevelés egyértelmű sikertörténete” – mondta Gion Gábor, a HM védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium tanévzáró ünnepségén, Debrecenben, június 16-án, pénteken.
„A hazafias nevelés nemzeti érdek!”
2023. május 31. 17:25
Egy tanév alatt huszonnégy tanintézményből összesen háromezer-négyszáz fiatalt sikerült bevonnia a hazafias és honvédelmi nevelésbe az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandárnak és Csapatmúzeumának, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumnak és a Debreceni Tankerületi Központnak. Az időszakot lezáró rendezvényre, amelyet a debreceni Kossuth Laktanya Sportpályáján tartottak május 31-én, négyszázharminc iskolás látogatott el.
Hazaszeretet, bajtársiasság, hivatás
2023. május 28. 9:03
Mit csinál egy katona? Többek között erre a kérdésre kaphattak választ azok a fiatalok, akik a közelmúltban találkoztak az MH Dánielfy Tibor 205. Légvédelmi Rakétaezred katonáival a Mathias Corvinus Collegiumban.
Ezerötszáz gyerek a Kossuth Laktanyában
2023. május 3. 8:17
A hazafias és honvédelmi nevelési program keretében általános- és középiskolás diákokat látott vendégül az MH Bocskai István 11. Páncélozott Hajdúdandár. A gyerekek Debrecenben testközelből ismerkedtek meg a katonaélettel, és kaptak tájékoztatást a pályára való jelentkezés lehetőségéről is.
Új „Honvédelem” tantárgy próbaoktatása kezdődik a következő tanévtől
2023. április 28. 8:35
A 2017-ben útjára indult Honvéd Kadét Program (továbbiakban HKP) célja, hogy tudatosítsa a haza szeretetének és a haza védelmének fontosságát, valamint hozzájáruljon a fiatalok felelős állampolgárrá neveléséhez. A HKP-hoz csatlakozó iskolák száma az elmúlt esztendőkben folyamatosan emelkedett, szeptembertől kezdve pedig a program mellett, számos középiskolában egy új formában is lehetőség nyílik a honvédelmi ismeretek elsajátítására.
Honvéd Kadét Program: folyamatos siker mellett folyamatos fejlődés
2023. április 26. 19:35
Százhuszonhét iskola csatlakozott már a Honvéd Kadét Programhoz, a kadétok száma pedig a 7500-hoz közelít. A hazafias és honvédelmi nevelés alapvető fontosságú a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség számára, éppen ezért az idei évben nem csupán mennyiségi, de minőségi előrelépés is történt ezen a téren.
Hajdú-Bihar vármegyei győzelem a haditornán, osztrák siker a kadétkupán
2023. április 20. 14:14
A Balatonakarattyán szerdán véget ért 3. Nemzetközi Kadétkupa, illetve 7. Országos Haditorna Verseny döntőjének résztvevői egyaránt kiváló teljesítményt nyújtottak. A záróünnepségen Antal László dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Kiképzési Csoportfőnökség csoportfőnöke adta át a díjakat a legjobbaknak.
A honvédelmi nevelés befektetés a jövőbe
2023. április 18. 0:58
Az ünnepélyes megnyitóval kezdetét vette a hetedik Országos Haditorna Verseny döntője és a III. Nemzetközi Kadétkupa Balatonakarattyán április 17-én, hétfőn. Az MH Rekreációs Kiképzési és Konferencia Központban összesen huszonegy hazai és külföldi csapat méri össze erejét és tudását négy napon keresztül.
Előadás a Honvéd Kadét Programról
2023. február 18. 14:32
Az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred Honvédelmi Oktatási és Kulturális Központ (MH 2. TVE HOKK) és a Magyar Huszár Alapítvány szervezésében, az „Adassék tisztelet a katonaeszménynek” előadássorozat részeként, Cservenyák József törzsőrmester, az MH 2. TVE 5. Területvédelmi Zászlóalj honvédelmi referense „A Honvéd Kadét Programról” címmel tartott előadást február 15-én, Gávavencsellőn a pályaválasztás előtt álló tanulóknak. Az előadás Gávavencsellő Nagyközség Önkormányzata és a Gávavencsellő Művelődési ház és Községi Könyvtár támogatásával jött létre.