Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Segítség a pályaválasztásban

Szöveg: Petróczy Levente | Fotó: Rácz Tünde |  2024. április 18. 7:00

Húsznál is több honvédségi alakulat, kétszáz katona, ezerhétszáz középiskolás látogató. Ezek a számok jellemezték az MH Altiszti Akadémia első pályaorientációs napját, ahol a tüzérektől kezdve az anyagellátókig mindenki azon dolgozott, hogy a fiatalok megtalálják hivatásukat. Az edukáción felül természetesen izgalmakat is tartogatott a csobánkai gyakorlótér, hiszen különböző harcjárművektől, helikoptertől és robbanásoktól volt hangos az április 17-i rendezvény.

Acélkocka_MH_AA

Ugyan a Honvéd Kadét Programban részt vevő iskolák növendékei az átlagosnál sokkal többet tudnak a Magyar Honvédség működéséről és történéseiről, mégis komoly dilemmát okozhat nekik a pályaválasztás. Kortársaikhoz hasonlóan hosszasan vívódnak azon, hogy a bőség zavarát legyőzve a legjobb döntést hozzák meg jövőjükkel kapcsolatban.

Ezzel tisztában vannak az MH Altiszti Akadémia vezetői is, ezért határoztak úgy, hogy pályaorientációs nap keretén belül segítenek eldönteni a jövő katonáinak, hogy mégis melyik az a feladatkör, alakulat, amely legközelebb áll a személyiségükhöz.

„A csobánkai gyakorlóteret az altisztképzésben részesülők mind jól ismerik, hiszen az alapvető tudást a tantermeken kívül itt sajátítják el. Azt szeretnénk elérni, hogy a most ide látogatók is megtalálják hivatásukat. Sárba, füstbe és kihívásokkal teli környezetbe hívtuk őket” – fogalmazott Szilágyi László ezredes, az MH Altiszti Akadémia törzsfőnöke. Az ezredes emlékeztetett, hogy ugyanezen tényezők fogják jellemezni az érdeklődők mindennapjait abban az esetben, ha tanulmányaik befejeztével csatlakozni kívánnak a honvédséghez.

w2024.04.17.acelkockanyiltnap.csobanka.rt (24)

Az alakulati standokon belül az egyik legnagyobb látogatottsággal az MH Sodró László 102. Vegyiharc Ezred büszkélkedhetett, ugyanis sok érdekesség mellett a diákok műszeres vizsgálatot végezhettek egy, a Mecsekben megtalálható uránbánya szomszédságából származó, urántartalmú kőzeten.

„Alapvetően egy háromfős készenléti szolgálattal érkeztünk, a kadétoknak endoszkópot, hőkamerákat, védőeszközöket és egyéb műszereket mutatunk be” – ismertette a sátorban látható eszközöket Ladányi László törzszászlós, főtechnikus.

w2024.04.17.acelkockanyiltnap.csobanka.rt (4)

A standokon felül több érdekes program várta a fiatalokat, ugyanis délelőtt megtekinthették a különleges díszelgő csoport bemutatóját, valamint BTR és PTSZ harcjárműveken is utazhattak. A gyakorlótérről azonban egyszer eltűntek a legendás monstrumok, ugyanis a pályaorientációs nap méltó lezárásaként találat-imitálást, Gripen-bomba imitálást és végül harmincöt kilogramm robbanószer felhasználásával talajhajító bemutató robbantást végeztek a szakemberek.

Ráti Roland, a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégium végzős kadétja így értékelte a napot: „a rendezvényen nagyon sok olyan haditechnikai eszközt láttam, amihez eddig még nem volt szerencsém. A bemutatók is megerősítettek abban, hogy a jövőben én is a katonai pályát válasszam.”