altisztavatás
Altisztek az éterben
2023. július 20. 17:25
Milyen utat jár be az altiszt az elhatározástól – nevezetesen, hogy katonaként szeretne szolgálni – addig, hogy a Hősök terén felemelő körülmények között leteszi az esküt? Zsiros Tamás Ferenc főtörzszászlós, az MH Altiszti Akadémia Altisztképző Központ parancsnoka és Lukács Adrián kiválóan végzett őrmester többek között erről beszélt a Spirit FM „Katonadolog” című műsorának július 20-ai adásában.
Lövész és tűzszerész
2023. július 17. 8:33
Több mint háromszáz altiszt tett esküt július 15-én szombaton, Budapesten a Hősök terén. A magasztos eseményen mások mellett részt vett Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is, aki az avatást követően két altiszttel is elbeszélgetett.
Akik valóban készen állnak arra, hogy tegyenek hazájukért
2023. július 16. 7:37
Altisztavatás, 2023, Hősök tere. A nagy meleg ellenére több ezer civil volt kíváncsi az ünnepélyes eseményre. Többségüknek talán puszta látványosságnak tűnhettek az egységesen, ritmikusan kiejtett szavak, az egész héten át begyakorolt, katonás mozdulatok…
„A hazám védelmezője vagyok, honvéd altiszt!”
2023. július 15. 15:57
„Aki esküt tesz, az önmagát teszi fogadalma mögé fedezetül. Csak akkor esküdjön meg az ember valamire, ha hajlandó az életét is adni érte” – mondta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter július 15-én, szombaton, a budapesti Hősök terén, ahol több mint háromszáz altisztjelölt tett esküt ünnepélyes keretek között. A többezres nézősereg előtt zajlott altisztavatáson dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke is köszöntötte a honvédeket.
Altisztavatás: élő közvetítés!
2023. július 15. 6:07
A Katonai Filmstúdió munkatársainak jóvoltából az érdeklődők élőben láthatják az interneten az altisztavatást ma 8.50 perctől, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség közösségi oldalain.
Altisztavatás 2023: utolsó simítások
2023. július 14. 16:01
Július tizenötödikén több mint 300 katona tesz ünnepélyes altiszti esküt és kötelezi el magát a haza fegyveres védelmére a Hősök terén. A Magyar Honvédség altisztjei a szombati ceremóniát megelőző napon főpróbán gyakorolták az ünnepség minden egyes mozzanatát.
Gripenek is köszöntik a Magyar Honvédség leendő altisztjeit
2023. július 14. 11:41
Minden évben július közepén tanúi lehetünk annak, hogy Budapest egyik legikonikusabb helyszínen, a Hősök terén az altisztavatás ünnepélyes keretei között több 100 fiatal teszi le altiszti esküjét a haza védelme érdekében. Ők már készen állnak arra, hogy akár életük árán is megvédjék a hazát.
Belső avatás és megemlékezés
2023. július 14. 8:14
Eseménydúsan indult a felkészülés negyedik napja, július 13-a a leendő altisztek számára, az MH Altiszti Akadémián. Reggel a belső avatási ceremónián ünnepélyes keretek között vehették át elismeréseiket a kiválóan végzett katonák.
Altisztavatás: folyamatos a gyakorlás
2023. július 13. 13:01
Mint arról korábban is beszámoltunk, Szentendrén, a Magyar Honvédség Altiszti Akadémián készülnek altiszti esküjük letételére a Magyar Honvédséghez egy éve csatlakozott, illetve már a hadsereg kötelékében aktív, vagy tartalékos formában szolgáló honvédek.
Altisztavatás július 15-én!
2023. július 12. 7:44
A korábbi évektől eltérően idén CZ BREN 2 gépkarabéllyal teszik le esküjüket az avatandó altisztek a Hősök terén, július 15-én, szombaton.