bázisrepülőtér
(L)égi együttműködés
2024. május 14. 19:27
A NATO Swift Response 2024 gyakorlata keretében a védelmi szövetség öt tagállamának katonái indultak légideszantra az MH 47. Bázisrepülőtérről május 13-án, hétfőn. A gyorsaságot és bevethetőséget demonstráló, a szerződésben foglalt délkeleti határok védelmét biztosító, mintegy ezer fővel megrendezett gyakorlat hazánk befogadó nemzeti támogatásának is köszönhetően valósult meg.
Több hullámban érkeztek légieszközök Pápára
2024. május 8. 17:27
A NATO keleti térségét helyezi középpontba a Steadfast Defender 2024 részgyakorlata, a Swift Response, amelynek előterében azok a védelmi képességek állnak, amelyekkel egy lehetséges keleti irányból érkező agressziót hárít el a NATO szövetségi rendszer. A gyakorlat keretében a gyorsreagálású hadtest német és holland katonái érkeznek Pápára, hogy innen kiindulva romániai ejtőernyős műveleten vegyenek részt. Az MH 47. Bázisrepülőtérre érkező repülőeszközök érkezését stábunk is megörökítette.
Nyitott Égbolt
2024. március 14. 19:37
„Nyitott Égbolt” tanfolyamot tartott az MH 47. Bázisrepülőtéren a horvát székhelyű Zágrábi Biztonsági Együttműködési Központ március elején. A nemzetközi szervezet célkitűzése – a fegyverzet-ellenőrzés égisze alatt – a kölcsönös biztonságerősítő intézkedések és a szorosabb együttműködés megvalósítása. A képzésen megjelenők az elméleti oktatás és tervezés után a Romániából érkező AN-30 repülőgéppel két megfigyelő repülést hajtottak végre hazánk légterében.
Végső búcsút vettek Samu István vadászpilótától
2024. január 9. 20:25
Katonai tiszteletadással eltemették Samu István nyugállományú őrnagyot, az MH 47. Pápa Harcászati Repülőezred korábbi századparancsnokát a pápai Alsóvárosi temetőben, január 9-én.
Megelevenedett az ihászi csatatér
2023. december 2. 10:56
Az 1849. június 27-én vívott ihászi csatát elevenítették fel a Pápán zajló Hibrid Egységes Zászlóstanfolyam résztvevői.
Uniós helikopterképesség-növelés Pápán
2023. október 21. 14:28
Október 2. és 20. között az MH 47. Bázisrepülőtéren zajlott az Európai Védelmi Ügynökség Helikopter Harcászati Oktató Képzése.
Nemzetközi képzés a saját nemzeti képesség jegyében
2023. október 16. 20:12
Helikopter Harcászati Oktató Képzést (Helicopter Tactics Instructor Course – HTIC) tartanak Pápán, az MH 47. Bázisrepülőtéren. A kurzust elvégző magyar oktatók a jövőben taktikai képzésen taníthatják a pilótákat – hangzott el a gyakorlat október 16-ai szakmai bemutatónapján.
Életét adta a repülésért
2023. szeptember 18. 10:47
Légi katasztrófában elhunyt bajtársukról emlékeztek meg a pápai katonák.
Egy nap, ami nem a munkáról szól
2023. szeptember 16. 19:35
Az MH 47. Bázisrepülőtér alkalmazottjai, illetve a dolgozók családtagjai és barátai számára tartottak színes programokkal tarkított családi napot a pápai katonai repülőtéren, szeptember 16-án, szombaton.
Problémamegoldás, küzdőszellem, összhang
2023. szeptember 8. 14:51
Kutya és gazdája között elengedhetetlen a teljes összhang és a feltétel nélküli bizalom. E tételmondatot bizonyára minden négylábút szerető ember elismeri és vallja is. Nincs ez máshogy a járőrkutyák vezetői esetében sem, akik számára az ebek elsősorban bajtársak, nem házikedvencek.