helyettes államtitkár - 5. oldal
„Okleveleiket nem ajándékba kapták, azokért keményen megdolgoztak”
2023. július 7. 22:45
A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar közel 260 végzős hallgatója vehette át oklevelét ünnepélyes keretek között, július 7-én, Budapesten, a Ludovika Arénában.
Leköszönő és új szerb attasét fogadtak
2023. június 30. 20:26
Raša Lazović ezredes, Szerbia távozó véderőattaséja búcsúlátogatást tett a Honvédelmi Minisztériumban június 30-án, pénteken. A nap folyamán az új szerb attasé, Predrag Zeljković alezredes akkreditációjára is sor került.
Félidőben van a Honvédelmi Minisztérium idősügyi stratégiája
2023. június 25. 12:06
A Magyar Honvédség idősügyi stratégiájában meghatározott feladatok teljesüléséről, valamint a kegyeleti ellátásról is szó esett a Honvédelmi Idősügyi Munkacsoport első féléves ülésén, június 20-án, kedden, Budapesten, a tárca Balaton utcai objektumában. A rendezvényen részt vett dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára is.
Éjszaka a Bálnában
2023. június 25. 11:45
A Magyar Honvédség múltjával, jelenével és jövőjével ismerkedhettek a Bálna Honvédelmi Központba látogatók június 24-én, a Múzeumok Éjszakáján.
Számítunk nyugállományú bajtársainkra
2023. június 20. 14:23
„A Magyar Honvédség számára felbecsülhetetlen a nyugállományú katonák tapasztalata” – mondta dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára június 20-án, kedden, a fővárosi Bálnában, ahol sajtótájékoztató keretében mutatták be az Obsitos Program új tájékoztató kiadványát.
Sokoldalú magyar-szerb együttműködés
2023. június 9. 13:34
Hajnik László, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára június 6-7. között hivatalos látogatást tett Belgrádban. A helyettes államtitkárt szerb partnere, Predrag Bandic, a szerb Védelmi Minisztérium védelempolitikai igazgatója fogadta.
Védelempolitikai tárgyalások Kanadában
2023. június 7. 8:37
Hajnik László, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára Kanadába látogatott, hogy egyeztessen többek között partnerével, Peter Hammerschmidt-tel, a kanadai Nemzetvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős államtitkárával.
„Ha a honvédség tagja vagy, nem hagyunk magadra”
2023. május 12. 8:40
„Elengedhetetlen a hazai haderő megfelelően motivált, lendületes, képzett és kiképzett katonákkal történő feltöltése” – hangsúlyozta a honvedelem.hu-nak adott interjújában dr. Czermann János. A Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkárával egyebek mellett az országos toborzókampányról, a Magyar Honvédség megtartóképességéről, valamint a munkaerőpiaci versenyben elfoglalt szerepéről beszélgettünk.
„Az e-sport és a honvédelem ügye között nagyon sok szinergia van”
2023. április 17. 9:09
Április 16-án ért véget a Honvédelmi Sportszövetség és a Nemzeti Gaming és Esport Sportági Szövetség által közösen, immár harmadjára megrendezett CS:GO Digital Warriors bajnokság, a budapesti Gamerlandben. A verseny első napján a Honvéd Kadét Programban részt vevő iskolák diákjainak nyolc csapata, a másik két napon pedig a tizenkét profi csapat mérte össze erejét.
„A nagyhét eseményeivel a világtörténelem fordulópontjához érkezett”
2023. április 5. 12:01
Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök és Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök celebrálásával, nagyheti ökumenikus áhítatot tartottak Budapesten, a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában, április 4-én, kedden.