Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Lynx - 3. oldal

Cikkek
eskü_index

Magyarország hűséges honvédjei lettek

2023. december 16. 12:14

„Ahhoz, hogy valaki katona lehessen, testben, szívben, lélekben és fejben is meg kell felelnie az elvárásoknak. Önök ezt megtették, gratulálok” – fogalmazott Lőrincz Gábor dandártábornok, az MH Szárazföldi Parancsnokság parancsnoka az „Embert a vasra!” kampány keretében, októberben bevonult állomány ünnepélyes katonai eskütételén december 15-én, a hódmezővásárhelyi MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár laktanyájában.

Lynx_index2

Lynx-utazáson a nyertes honvéd kadétok

2023. december 13. 20:44

Először utazhattak honvéd kadétok a Lynx páncélozott gyalogsági harcjárműben. A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program keretében újonnan beszerzett haditechnikai eszközt Táborfalván, a Hiúzok aktuális éleslövészetén próbálhatta ki a hódmezővásárhelyi Kratochvil Károly Honvéd Középiskola négy diákja: Győrfi Gábor, Kondor Szilárd, Kovács Zsombor és Tarcsa Nándor Nimród.

LALA5631

Katari delegáció hazánkban

2023. november 23. 6:45

Ötnapos látogatásra érkezett hazánkba a Katari Fegyveres Erők nyolcfős delegációja november 21-én, kedden. A dr. Juszuf Ahmed al-Kajed dandártábornok vezette küldöttséget dr. Böröndi Gábor vezérezredes, a Honvéd Vezérkar főnöke fogadta hivatalában.

katar_index

Katari delegáció a zalaegerszegi Rheinmetall gyárban

2023. november 22. 7:36

Katari katonai vezetőkből álló delegáció tett látogatást a zalaegerszegi Rheinmetall Hungary gyárban november 21-én, kedden.

Államtitkári látogatás KLAC1513_nyitó

Éleslövészet és laktanyai látogatás

2023. november 20. 18:49

A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program részeként újonnan beszerzett Lynx, azaz Hiúz típusú páncélozott gyalogsági harcjárművekkel felszerelt zászlóalj kiképzésen résztvevő katonáit látogatta meg dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára november 20-án, Dócon és Hódmezővásárhelyen.

Lenduletben_4

Lendületben a sereg

2023. november 9. 18:00

Rendesen felverte a hódmezővásárhelyi gyakorlótér porát egy magas fordulatszámon pörgő vadmacska. A Lendületben a sereg következő epizódjában mi is megnéztük, hogy mit tud a sereg új kedvence, a Lynx típusú páncélozott gyalogsági harcjármű.

Gidrán_2 másolat

Saját eszközeinkhez saját lőszert gyártunk

2023. november 2. 11:22

Magyarországi lőszergyártásról írt alá szándéknyilatkozatot az N7 Holding Nemzeti Védelmi Ipari Innovációs Zrt. valamint az olasz Beretta vállalatcsoport képviseletében a tulajdonos, Pietro Gussalli Beretta, Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter ellenjegyzésével, Budapesten.

lynxindex3

Újabb kétszáz fővel bővül a hódmezővásárhelyi alakulat

2023. október 25. 17:37

A Magyar Honvédség „Embert a vasra!” kampányán belül október 24-én kétszáznál is többen vonultak be alapkiképzésre, hogy majd az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár, Lynx páncélos csapatszállító harcjárművekkel ellátott zászlóalj katonáivá váljanak.

Lendületben a sereg forgatás  LYNX gyalogsági harcjármű bemutatása KLAC3773

HadERŐ: tűpontos Lynx, páratlan PzH 2000

2023. október 24. 15:07

Az „Embert a vasra!” kampányra jelentkezett katonák alapkiképzésébe már betekintést nyerhettünk az M1 „HadERŐ – Hazámat szolgálom!” katonai magazinműsornak köszönhetően, azonban felmerülhet a kérdés: mire képes pontosan a tömegeket vonzó Lynx páncélozott gyalogsági harcjármű? Az eheti adásból többek között erre is megkapjuk a választ.

Lendületben a sereg forgatás  LYNX gyalogsági harcjármű_nyitó másolat

Népszerű a Lynx és a Honvéd Kadét Program

2023. október 17. 15:48

A Lynx páncélozott gyalogsági harcjármű egyértelműen felkeltette a fiatalok érdeklődését. A Magyar Honvédség egyik legkorszerűbb eszközének kezelésére jelentkezett katonák alapkiképzésébe nyerhetünk betekintést az M1 „HadERŐ – Hazámat szolgálom!” katonai magazinműsorának eheti adásában, melyben bemutatkoznak a Kratochvilos kadétok is, valamint szintén szó esik a katonák mentális felkészültségének szükségességéről.