Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Varga Sándor zászlós

Cikkek
IMG_0471 másolat

Tüzes kihívás Erbilben

2023. szeptember 20. 7:27

„9/11 Fire Challenge” elnevezéssel – a 2001-es tragikus amerikai események hőseire emlékező – nemzetközi versenyt szerveztek szeptember 11-én, az iraki Erbilben. A magyar kontingens csapata tizenhárom másik egységgel mérte össze erejét.

Irak_nyitó

Egészségügyi felkészítés Irakban

2023. július 26. 9:03

Az Irakban, erbili székhellyel működő Hungarian Interchurch Aid Ökumenikus Segélyszervezet számára tartott egészségügyi felkészítést az MH Iraki Kiképzés-biztosító Kontingens (MH IKBK) 16. váltásának kijelölt állománya.

1596061247

Spartanok lettek a felderítők

2019. április 13. 10:55

Március utolsó napján 50 felderítő katona várta a rajtjelet Nagykanizsán, a Spartan Race Sprint versenyen. Nem kevesebbre vállalkoztak, mint hogy gyakorló öltözetben és bakancsban teljesítik a 7,2 kilométer hosszú, 20 akadállyal nehezített pályát. Ahogy arról korábban már beszámoltunk, a csapat felkészülését Zimányi Gábor, OCR-edző is segítette, a megfelelő erőnléti edzésprogramot pedig az ezred testnevelő tisztje állította össze és vezette le heti rendszerességgel.

1596061242

Csapatünnep a felderítőknél

2019. április 12. 16:21

Április 4-én az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred sportnappal összekötött ünnepség keretében emlékezett meg az 1949-ben, Esztergomban megalakult jogelődjére, az 1. Páncélos Felderítő Zászlóaljra.

1596061222

Ejtőernyős kiképzést tartottak Hajdúhadházon

2019. április 11. 7:11

Ejtőernyős gyakorlatot tartottak az MH 24. Bornemissza Gergely Felderítő Ezred mélységi felderítői a napokban, Hajdúhadházon. A kiképzésen nemcsak a felderítő katonák, hanem a törzs tagjai is gyakorolhatták a helikopterből  ereszkedést.