Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Meglátogatta a mali elnök az EU-missziót

Szöveg: Lukács Péter alezredes |  2015. szeptember 29. 9:22

Szeptember 17-e kiemelkedően fontos dátum volt az EUTM Mali misszió történetében: Mali köztársasági elnöke, Ibrahim Boubacar Keita első alkalommal tett látogatást a koulikorói kiképző bázison.

1596001536

A látogatás során az elnök megtekintette a német ROLE 2. kórházat, valamint a GTIA 5 és a századparancsnoki tanfolyam kiképzési foglakozásait. A magyar−portugál mesterlövész-kiképző csoport – Balogh Ádám hadnagy vezetésével – is bemutató foglalkozást tartott a magas rangú vendégeknek.

Az EUTM Mali misszióban jelenleg öt magyar honvéd teljesít szolgálatot – egy összekötő tiszt a parancsnokságon, négy fő pedig kiképzőként Koulikoróban, a kiképző bázison. A művelet kezdete, vagyis 2013 óta mintegy 6000 mali katona kiképzését, illetve továbbképzését hajtották végre.

A századparancsnoki tanfolyam résztvevőinek tartott harcászati és terepasztalos foglakozás az elnöki kíséret és Franz Xaver Pfrengle dandártábornok, az EUTM Mali parancsnokának elismerését is kiérdemelte.

1596001536

Fotó: EUTM Mali