Haditechnika - 374. oldal
Átadták az utolsó modernizált MiG–29-est is Perunak
2012. augusztus 24. 18:43
Az orosz RSzK MiG repülőgépgyár a napokban átadta az utolsó, a nyolcadik modernizált MiG–29-est is a perui légierőnek – írja az Infodefensa. A nyolc MiG–29-es modernizációjáról szóló szerződést még 2008 augusztusában írták alá, melynek összértéke 106,7 millió dollár. A szerződés értelmében a MiG–29-eseket MiG–29SzMT verzióra fejlesztik, amelynek megnevezése később MiG–29SzMP lett.
Felszállt az első holland F-35-ös
2012. augusztus 24. 11:39
Minden hírverés és ünnepélyes ceremónia nélkül a napokban teljesítette első repülését a Lockheed Martin Forth Worth-i gyárának területéről az első holland F–35A. Az F–001 jelzésű repülőgép első ízben augusztus 6-án, majd azt követően augusztus 7-én és 10-én is a levegőbe emelkedett. A hírt a Lockheed Martin vélhetően csak a szeptember 12-én tartandó hollandiai választások után erősíti meg – írja a Defense-Aerospace.
India harmincöt milliárd dollárt költ a FGFA-ra
2012. augusztus 23. 19:41
Az indiai védelmi minisztérium közleménye szerint, az elkövetkezendő húsz év során a kétszáz darab FGFA fejlesztésére és vásárlására közel harmincöt milliárd dollárt költenek – írja a TNN. Továbbá hozzátették, hogy a katonai vezetés lemondott a kétüléses verzió kifejlesztéséről, így 15 százalékkal kevesebbe kerül a program, számítások szerint ez közel két milliárd dollár megtakarítást jelent.
Az ausztrál tankerek első hadgyakorlata
2012. augusztus 22. 18:32
Átesett a tűzkeresztségen az ausztrálok KC-30A típusú tankergépe, ugyanis a Pitch Black 12 keretei között az első nemzeti hadgyakorlatán vett részt a RAAF Townsville légibázisán. Geoff Fox alezredes, a légierő 33. századának parancsnoka elmondta, hogy ezzel a lépéssel is közelebb került a típus a hadrafoghatósághoz.
Griffmadarak úton hazafelé
2012. augusztus 22. 16:07
Már hagyománnyá vált, hogy államalapításunk ünnepén, augusztus 20-án látványos vízi és légi parádét csodálhatnak meg a fővárosba látogatók.
Lengyelország pilóta nélküli repülőgépekre cseréli Szu-22-eseit
2012. augusztus 21. 18:01
A lengyel védelmi minisztérium megvizsgálja annak lehetőségét, hogy a kiöregedő Szu-22 típusú vadászbombázó repülőgépeit csapásmérő pilóta nélküli repülőgépekkel váltja fel.
Századik születésnapját ünnepelte az Orosz Légierő
2012. augusztus 20. 11:21
Augusztus 11-12-én Moszkva mellett, hatalmas repülőnappal ünnepelték az Orosz Légierő 100. születésnapját.
Feloldották az ausztrál Tigerek repülési tilalmát
2012. augusztus 18. 21:01
Ausztráliában feloldották a Eurocopter Tiger ARH harci helikopterek repülési tilalmát, miután sikerült kideríteni, mi okozta a füstöt a kabinban egy június 25-i gyakorló repülés alkalmával.
Indiai helikopter-nagybevásárlás
2012. augusztus 18. 11:42
Az indiai védelmi minisztérium 56 darab többcélú helikopter beszerzését tervezi a flotta részére. A több mint félszáz forgószárnyasra mintegy egymilliárd dollárt tervez költeni az ázsiai ország. A helikoptereket felderítő-, tengeralattjáró-elhárító-, kutató-mentő és antiterrorista verziókban kívánják beszerezni. A felsoroltakon kívül nem kizárt, hogy az indiai katonai vezetés rádió-elektronikai felderítő változatot is vásárol.
Brazília olasz páncélozott harcjárműveket vásárolt
2012. augusztus 17. 16:04
A brazil szárazföldi erők parancsnoksága szerződést kötött az olasz Iveco céggel 86 darab VBTP–MR Guarani páncélozott szállító harcjármű megvásárlásáról. A szerződés ellenértéke közel 120 millió dollár. A megvásárolt harcjárműveket a brazil szárazföldi erők gépkocsizó lövész-, valamint felderítő alegységeinél rendszeresítik.