Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Százhat éve avatták a Szent István csatahajót

Szöveg: Snoj Péter |  2020. január 17. 14:20

Napra pontosan százhat éve, 1914. január 17-én bocsátották vízre az SMS Szent István csatahajót. Habár a magyar haditengerészet büszkeségének és reménységének számított, mégis tragikus sorsra jutott az első éles bevetésén.

1596075098

Látva Olaszország egyre fokozódó fegyverkezését, az Osztrák-Magyar Monarchia is flottája megerősítése mellett döntött. Már 1908-ban ismert volt az az elhatározás, hogy a már meglévő hajóhadat új, korszerű hadihajókkal kell kiegészíteni és lehetőleg felváltani. A csatahajók e új nemzedékét Tegetthoff-osztályba sorolták (egy azonos nevű tengernagy után elnevezve). Ebben az osztályban került a Szent István is, amelynek építési munkálatai 1912-ben kezdődtek. Mivel a monarchia megnövekedett hadikiadásaihoz a magyar országgyűlés is hozzájárult, az osztrákok hálájukat egy saját hadihajó megépítésének lehetőségével fejezték ki.

Ám nem csak az első magyar csatahajó álomképe és megvalósulása adott okot a büszkeségre, hanem az is, hogy az országgyűlés ügyes alkudozásának hála, annak egészét a Ganz-Danubius (magyar) hajógyárban építették meg, a fiumei kikötőben. A hirtelen lehetőség váratlanul érte a gyárat, ugyanis a berendezések és a munkacsarnok korántsem voltak alkalmasak egy ekkora hajótest megépítésére. Így hát, mielőtt egyetlen tollvonás is történt volna a Szent István körül, előbb a hajógyárat kellett felújítani, kibővíteni.

1596075099

A két éven át épülő 150 méteres hosszúságú és 20 ezer tonna vízkiszorítású hajónak Mária Terézia főhercegnő lett a keresztanyja, az avatóünnepségen ő keresztelte meg pezsgővel. A ceremóniára Ferenc Ferdinánd főherceget is várták, ám ő – egyes források szerint – olyannyira haragudott, amiért nem osztrák nevet kapott a hajó, hogy látni sem akarta azt.

Érdekesség, hogy habár hivatalosan a Tegetthoff-osztrály összes hajójának egyeznie kellett volna, a Szent István mégis több ponton különbözött osztálytársaitól. Például már a meghajtása sem egyezett, hiszen míg a többi csatahajó négy hajócsavarral üzemelt, addig a magyar flotta büszkesége csak kettőt kapott. Ellenben fegyverzet terén igencsak tekintélyparancsolónak számított. Tizenkét 305 milliméteres, valamint szintén 12 darab 150 milliméteres ágyúval bírt. Ezeken felül még 18 darab 70 milliméteres ágyú is megtalálható volt fedélzetén 4 darab 533 milliméteres torpedóvető csővel.

Úgy tűnt, kedvezően alakul a csillagok állása, amikor is 1918-ban Horthy Miklóst ellentengernaggyá és a monarchia flottájának parancsnokává nevezték ki. Sokan azt remélték, hogy ezzel változik a magyarok megítélése. Pedig az osztrákok egy elkeseredett, utolsó próbálkozással bízták meg. Már régóta a levegőben volt a háború várható végkimenetele. Mégis abban bíztak, hogy ha legalább a tengeren megnyerik a végső csatákat, más feltételekkel tárgyalhatnak a világégés lezárásakor.

1596075099

Horthy Miklós parancsba kapta, hogy a flotta megmaradt és bevethető csatahajóival – köztük a Szent Istvánnal – intézzen támadást Otrantói-szorosban működő antant tengerzár ellen, ezzel megnyitva az Adriát a monarchia hajói számára. A Szent István az osztálynevét viselő Tegetthoff csatahajóval együtt igyekezett a szoros felé az 1918. június 10-re virradó éjszakán. Leírások szerint késésben voltak, ezért a kazánok teljes gőzzel dolgoztak a lehető legnagyobb sebesség elérése érdekében. Emiatt, a teljes elsötétítés ellenére a kémények ontotta sűrű füst jól kivehetővé tették a hajókat. Ez okozta a vesztüket, ugyanis a füstöt meglátva az olasz haditengerészet két torpedó motorcsónakja a nyomukba eredt. Luigi Rizzo fregattkapitány nem tétlenkedett sokáig, amikor felsejlett a horizonton a Szent István körvonala. A két csónak több torpedót is elindított a csatahajó irányába, majd mindkettő eltűnt.

A két telitalálat öt méterrel a vízfelszín alatt érte a Szent István csatahajót. Konstrukciós hibái végett – alacsony vízkiszorítás, magasan lévő súlypont – hamar elérte a tragikus vég. Pár perccel a becsapódásokat követően a hajótest az oldalára fordult és hullámsírba süllyedt. Az 1100 fős legénységből mindössze kilencvenen vesztették életüket. A szomorú, mégis figyelemre méltó arány annak volt köszönhető, hogy a monarchia haditengerészetéhez csak bizonyítottan úszni tudókat vettek fel.

1596075099

Érdekesség, hogy a Szent István csatahajó elsüllyedését nem csak fotókkal, de filmfelvétellel is megörökítették. A történelemben ez szinte páratlan kordokumentumnak számít, hiszen ezen kívül még a második világháborús brit HMS Barham és a Pearl Harbornál elsüllyedt USS Arizona hadihajók vesztéről készült mozgókép.

A Szent István csatahajó roncsát azóta előszeretettel keresik búvárexpedíciók. Többek között az MH 1. Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred tűzszerész búvárai is tisztelegtek a tenger alatti hadisír hősi halottjainak emléke előtt.