Hírek
Inter arma caritas – 518. adás
2024. május 18. 9:00
„Ha valaki közületek bölcsességben szenved hiányt, kérje Istentől, aki szívesen ad mindenkinek, anélkül, hogy a szemére vetné.” A „Fegyverek között a szeretet” műsor 518. adásában köszönti a hallgatókat a szerkesztő, Fodor Endre.
Kadétokból tartalékosok
2024. május 18. 8:00
„Magyarország számára fontos, hogy felkészült, tettre kész, erős, hittel és elszántsággal felvértezett high-tech hadserege legyen, melynek egyik része az alapvetően területvédelmi feladatokat ellátó tartalékos állomány” – mondta dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára május 17-én, a BMSZC Than Károly Ökoiskola és Technikumban, melynek harmincegy végzős növendéke döntött úgy, hogy tartalékos katonai szolgálatot vállal.
Vizsgalövészeten a tüzér specializáción tanulók
2024. május 18. 7:00
Egyéni vizsgalövészeten vettek részt a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar katonai alapképzési szakos, tüzér specializáción tanuló harmad és negyedéves honvéd tisztjelöltei Várpalotán. A tisztjelöltekhez két amerikai kadét is csatlakozott, akik a töltési folyamatokban vettek részt.
Őrzik Toma András emlékét
2024. május 17. 18:34
Nemzeti érték lett Toma András, utolsóként hazatért magyar hadifogoly életútja; rendkívüli történetét az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság (MH KIKNYP) Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyei toborzóirodája közreműködésével tartja köztudatban a Nyíregyházi Települési Értéktár Bizottság. Az értékgondnoki emléklapot és a felterjesztésért járó elismerést Kovács Ferenc, Nyíregyháza polgármestere adta át Durgó Tamás alezredesnek, az MH KIKNYP parancsnokának és Kertész József őrnagynak, vármegyei irodavezetőnek.
Európa-bajnoki arany Pozsonyból
2024. május 17. 17:25
Kőváriné Ivánfi Brigitta törzsőrmester, az MH Katonai Továbbképző Központ katonája ismét rangos szkander versenyen diadalmaskodott, ezúttal Szlovákiában, Pozsonyban.
Nyomáspróba
2024. május 17. 16:37
Safety Fuel elnevezéssel idén is megtartják azt az immár hagyományosnak számító kiképzési rendezvényt, amelynek keretében a német és a magyar hadsereg szakállománya több mint egy hónapon át, egészen május végéig gyakorolja a tábori üzemanyagraktár működtetésével kapcsolatos teendőket.
Leendő katonai felsővezetők Szentendrén
2024. május 17. 14:53
Tanulmányútjuk következő állomásaként a szentendrei Görgey laktanyába látogattak a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Kar Felsőfokú Vezetőképző Intézet katonai felsővezető szakirányú továbbképzési szakjának hallgatói.
Magyar Honvéd 2024. május
2024. május 17. 11:39
A Honvédelmi Minisztérium képes magazinja minden hónapban áttekintést ad a Magyar Honvédség hazai gyakorlatairól és külföldi szerepvállalásairól, a tárca kiemelkedő eseményeiről, a haditechnika újdonságairól és a honvédelemhez kapcsolódó érdekességekről.
Üzemanyaggal feltöltve
2024. május 17. 11:38
A NATO Előretolt Szárazföldi Többnemzeti Harccsoport (Forward Land Forces Battle Group - FLF BG) Támogató Századának fontos képessége, hogy terepen is biztosítsa a harcoló alegységek ellátását a komplex harcászati feladatok zavartalan végrehajtásához.
Második világháborús gránát a hátsó udvarban
2024. május 17. 10:44
Rendőrségi bejelentés érkezett a Magyar Honvédség tűzszerész ügyeletére, mely szerint feltételezett robbanóeszközre bukkantak a balassagyarmati Kóvári utcában, egy autóalkatrész-kereskedés hátsó udvarában, árokásás során.