„A katonák háborúban és békeidőben is történelmet írnak”

„Gyermekként a magyar történelem volt a kedvencem, a magyar katonák hőstettei rendszerint megérintettek. Mindig is rendőr vagy katona szerettem volna lenni, de csak nagy vargabetűvel sikerült a szervezethez kerülni” – kezdi történetét Molnár László. Az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság debreceni központjában beszélgetünk, amely az ország egyik legrégebbi katonai laktanyája, ismertebb nevén a „hadkieg”. „Civilként másfél évvel azelőtt jártam itt, hogy elvittek sorkatonának, azóta csak egyenruhában” – jegyzi meg mosolyogva László.

„A határőrségnél voltam sorkatona, 1991. februárjában vonultam be. Úgy éreztem, van lehetőség a honvédségben, azonban 1992. január elsejétől csak érettségivel lehetett állományban maradni. Nekem akkor még nem volt meg ez a végzettségem, úgyhogy leszereltem, de a szervezethez való vonzódás, a hazafias érzés megmaradt. A magánszektorban ebben az időben kezdtek el a vagyonvédelmi cégek megalakulni, így elvégeztem egy fegyveres biztonsági őr tanfolyamot. A szerződésem november 3-án írtam alá, ami azért maradt emlékezetes, mert ezen a napon van a születésnapom is” - emlékezik vissza Molnár László.

Az önkéntes területvédelmi tartalékos katona gyűjtőszenvedélye a rendőrségi karjelzésekkel kezdődött. „Kommandós szerettem volna lenni, még levelet is írtam, hogy Furkó shihanhoz (néhai Furkó Kálmán nyugállományú ezredes), a különleges kiképzési csoporthoz kerülhessek. Ez sajnos nem sikerült, határőr lettem, viszont a rendőrségi speciális egységek karjelzéseit (19+1, a megyék és a főváros) szerettem volna összegyűjteni. Az egyik legnehezebb a Hajdú-Bihar megyei volt, pedig közel 20 éve ismertem a parancsnokot. Hosszas könyörgés után is csak azt kaptam meg, ami már nem volt használatban. Csatlakoztam a Magyar Rendőrrelikvia-gyűjtők Egyesületéhez, ahol egy csere során katonai karjelzést kaptam, ekkor váltottam a honvédségi felvarrókra. Amióta felszereltem, már sokkal könnyebb a gyűjtési lehetőség. Hajdúhadházra az ország minden területéről érkeznek a katonák, én pedig nem szégyellek odamenni és kérni. Természetesen nem ingyen kérem, a bekerülési költséget kifizetem, de nekem ez nagyon nagy segítség, hiszen máshogyan nem juthatnék hozzá egy-egy felvarróhoz” - fogalmazott.

Ahogy gyűlnek a felvarrók, gyűlnek a hozzájuk tartozó történetek is.

„Belépésre jelentkezett egy gépkocsi, azonban egyikünk sem tudta elolvasni a menetútvonalat. A gépjárműparancsnok kérdésemre elmondta, hogy az van odaírva: »a mindenkori igénybevevő határozza meg«. Ezt a kifejezést vagy a katonai rendészet, vagy a Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálat munkatársai használják. Ahogy a belépők okmányait ellenőriztem, egy nagyon különleges, korábban nem látott karjelvényre lettem figyelmes, zöld alapon fehér »V« alakú minta. Kérdésemre a viselője elárulta, hogy ez a drónos egységek karjelzése, majd mikor elmeséltem neki, miért kérdeztem, egyszerűen odaadta. A Katolikus Tábori Püspökség karjelzése borítékban utazott hozzám: egy missziós felkészítésen szerettem volna elkérni viselőjétől. Mivel neki is csak az az egy volt, nem tudta nekem adni, de megígérte, hogy küldeni fog egyet. Pár héttel később engem kerestek a kapunál, és valóban megérkezett a karjelzés. Ezek nagyon jóleső dolgok” – tette hozzá Molnár László.

Hogy milyen a hobbija fogadtatása? „Sokan az elmeállapotomat firtatják, vagy a gyűjtés értelmét. A honvédség a történelem része. Ezek a katonák akarva-akaratlanul, háborúban és békeidőben is történelmet írnak, én így tisztelgek előttük” - mesélte.

Mint mondta, mindig vannak új ötletek, új vágyak, amelyekkel szeretné bővíteni a meglévő kollekciót. „Nagyon nehéz megszerezni a repülős karjelvényeket, a kiszolgáló személyzetét, a vadász- vagy helikopterpilótáét egyaránt, de amit a legnehezebb, kuriózumszámba menő, azok a felderítő felvarrók. Jártam már úgy, hogy érdeklődtem róla a viselőjénél, és azt a választ kaptam, hogy ezt ki kell érdemelni. A régi, megyei hadkieg parancsnokságok közül a Békés és a Csongrád megyeit nem tudom beszerezni, mert mire elkészültek, megszűntek az alakulatok. Ezekből nagyon kevés van, és néha meg kell alkudni a sorssal, el kell fogadni, hogy nem az eredetit, hanem utángyártottat kap az ember” - hangsúlyozta a gyűjtő.

Mikor arról kérdeztem, hogy az asztalon lévő karjelzések közül melyiket emelné ki, így válaszolt: „Számomra a legértékesebb egy őrmesteri paroli. Nagyapám testvérét, Molnár Bálintot honvédként beiskolázták. Veszprémbe, a Kinizsi Pál Csapat Altisztképzőbe járt, hivatásos törzsőrmesterként végzett. Sátoraljaújhely környékén ők kapták az első rohamot, így sajnos elhunyt a második világháborúban. Utánajártam az emlékeinek, Bálint bácsi volt feleségével is találkoztam. Nagyon örültem, amikor sikerült egy olyan parolit venni - őrmesterit ugyan -, amit ő viselt. A gyermekemet Molnár Bálint Lászlónak hívják, a Bálint nevet miatta kapta” – meséli.

A beszélgetés végén tovább gazdagodott a gyűjtemény. Az MH Tartalékképző és Támogató Parancsnokság híradó altisztje, Szentpétery László főtörzsőrmester tervezte ugyanis az Ohiói Nemzeti Gárdával közös minősítő gyakorlat karjelzését. „A tervezéskor cél volt, hogy a felvarró mutassa a magyar katonák erejét, fiatalosságát és tüzét. A kor fegyverzeti, ruházati hátterének megismerését követően készült el a végleges verzió, amelyet a kiutazó katonák viseltek” – mutatta be a felvarrót Szentpétery főtörzsőrmester. Smidróczki Róbert százados, az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság katonája pedig egy missziós karjelzéssel ajándékozta meg Lászlót.