Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A német csapat nyerte a Nemzetek Díja csapatversenyt Budapesten

Szöveg: Takács Vivien | Fotó: Szováthy Kinga, Érsek Renáta, Hajdú Krisztina |  2022. július 2. 19:18

Június 29. és július 2. között rendezték meg a CSIO3-*W Nemzetközi Díjugrató versenyt. A négynapos rendezvényen az érdeklődők a régió legjobb díjugratóit láthatták lovagolni Budapesten, a Nemzeti Lovardában. A verseny utolsó napjára kilátogatott Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter is, aki az eredményhirdetésen gratulált a Nemzetek Díja csapatverseny helyezettjeinek.

C22_8919

A rendezvényen - mások mellett - részt vett dr. Vidoven Árpád közigazgatási államtitkár, dr. Maróth Gáspár, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért és védelmi fejlesztésekért felelős államtitkára, Mudra József ezredes, az MH vitéz Szurmay Sándor Budapest Helyőrség Dandár (MH BHD) parancsnoka és Ádám Barnabás ezredes, az MH BHD 32. Nemzeti Honvéd Díszegység parancsnoka is.

A Nemzetek Díja csapatversenyen a második helyet Svájc, míg a harmadik helyet Ausztria csapata szerezte meg. A magyar lovasok az ötödik helyen zárták a rangos eseményt.