Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

„A terrorizmus ellen csak nemzetközi együttműködéssel lehet harcolni”

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2021. október 18. 15:14

„Hollandia Ausztria szövetségese az illegális bevándorlás és a terrorizmus elleni harcban" – jelentette ki a hétvégén Karl Nehammer osztrák néppárti belügyminiszter hágai látogatásán. Hozzátette, mindkét ország számára egyaránt fontos rábírni az EU-t arra, hogy a migránsok visszaszállítása terén nagyobb erőfeszítést tegyen.

Újságíróknak nyilatkozva az osztrák tárcavezető elmondta, hogy közösen fogják kezdeményezni az Európai Bizottságnál az elutasított menedékkérők kitoloncolásának felgyorsítását az EU területéről. Hozzátette, hogy a holland vezetéssel sikerült megállapodni egy közös terrorellenes munkacsoport létrehozásáról is.

Az APA osztrák hírügynökség felidézte, hogy Hollandia a terrorizmus elleni küzdelemben átfogó stratégiát követ, amelynek részét képezik a merényletek megelőzése mellett a deradikalizációs programok is. Nehammer - egyebek között - erről is egyeztetett pénteken Ferdinand Grapperhaus holland igazságügyi miniszterrel.

„A terrorizmus ellen csak nemzetközi együttműködéssel lehet harcolni” – húzta alá Nehammer. A létrehozandó közös munkacsoport célja a tapasztalatcsere, hogy miként lehet a leghatékonyabban fellépni mindenekelőtt a radikalizáló hitszónokokkal és egyesületekkel, illetve azok finanszírozásával szemben. Az elképzelések szerint további partnerek is csatlakozhatnának majd ezen munkacsoportokhoz.

Az osztrák tárcavezető Ankie Broekers-Knol holland bevándorlási miniszterrel folytatott megbeszélései nyomán hangsúlyozta, hogy a migráció tekintetében is erős partner Hollandia. Úgy fogalmazott, hogy egy vonalon vannak ebben a kérdésben. Mint mondta: Hollandia és Ausztria számára egyaránt fontos rábírni az EU-t arra, hogy a migránsok visszaszállítása terén nagyobb erőfeszítést tegyen. „Ebben egyetértés van a 27-ek között az EU-ban” – húzta alá, hozzátéve, hogy ismét napirendre akarja tűzni a témát Brüsszelben. Kiemelte, hogy a kitoloncolásokkal tehermentesíthetnék az EU külső határain lévő államokat is.

Nehammer egyébként pénteken tett látogatást az uniós rendőrségi együttműködési szervezet (Europol) hágai székhelyén, illetve az ottani osztrák összekötő irodánál. A többi között Catherine de Bolléval, az Europol főigazgatójával is egyeztetett.