Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Életmentés és sérültellátás harctéri tapasztalatok alapján

Szöveg: Navarrai Mészáros Márton | Fotó: Dr. Vekszler Péter orvos ezredes, Rácz Tünde |  2023. szeptember 13. 18:17

Civil és katonai állományban lévő orvosok, valamint műtéti szakasszisztensek vettek részt az „Advanced Surgical Skills for Exposure in Trauma - Plus” (ASSET Plus) elnevezésű, harctéri tapasztalatokon alapuló sebészeti képzésen Budapesten, amelyet a Semmelweis Egyetem Patológiai, Igazságügyi és Biztosítási Orvostani Intézetében augusztus 31-én és szeptember 1-jén tartottak. Az MH Egészségügyi Központ (MH EK) – a Semmelweis Egyetemmel együttműködve – további képzések magyarországi meghonosítását tervezi.

„A sérültellátás, különösen a súlyos sérült ellátás több szakterület együttműködését igénylő, multidiszciplináris feladat. A hadműveleti területeken sajnos azonban nem állnak mindig rendelkezésre ezek a szakemberek, és néha a civil életben is előfordul, hogy a sebészet különböző területeinek képviselői – idegsebészet, mellkas sebészet, érsebészet és még lehetne sorolni – nem elérhetőek a nap 24 órájában. Ezért is nagyon fontos, hogy az ASSET Plus tanfolyamhoz hasonló képzéseket rendszeresen megrendezzenek, ahol a civil és katona szakemberek közösen vesznek részt a súlyos sérültellátásra felkészítő tanfolyamokon” – mondta dr. Vekszler Péter orvos ezredes, az MH EK nemzetközi ügyekért felelős parancsnokhelyettese, egyben az ASSET Plus tanfolyam magyarországi meghonosításának kezdeményezője, aki maga is sebész-baleseti sebész szakvizsgákkal rendelkezik.

Az Amerikai Sebész Kollégium (ACS) által kifejlesztett ASSET Plus képzés során minden testtájékon olyan sebészeti feltárásokra és beavatkozásokra kerül sor szisztematikus rendszerben, amelyek nem csak a harctéren, hanem a mindennapi életben is elengedhetetlenek, például a gyors végtag- vagy életmentéshez. Annak ellenére, hogy hazánkban is növekszik a nagy energiájú ipari, a közlekedési balesetek, valamint az erőszakos cselekmények száma, a sérülteket ellátó traumatológiai osztályok nem szembesülnek nap, mint nap az ilyen jellegű beavatkozásokkal. Ezért is rendkívül fontos, hogy az ASSET Plus tanfolyamhoz hasonló intenzív, készség szintű traumatológiai képzéseket rendszeresen megszervezzék, és elérhetőek legyenek a sérültellátásban dolgozó civil és katona szakemberek számára. Az ilyen jellegű képzések meghonosítása a Magyar Honvédség számára kiemelt fontossággal bír – foglalta össze dr. Vekszler ezredes.

ASSET02

„Lehetőségem nyílt megtekinteni egy jól működő, rendkívül aktív és intenzív sebészeti kurzust. Szinte nem tudtam különbséget tenni az oktatók és az itt tanuló, de már gyakorló orvosok között. Mindannyian hihetetlen gyorsasággal és kevés szóval dolgoztak, maximálisan együttműködtek és azt láttam, pillanatok alatt bezárták a sebeket – értékelte professzor dr. Merkely Béla, a Semmelweis Egyetem rektora az ASSET Plus képzést a Semmelweis Egyetem Patológiai, Igazságügyi és Biztosítási Orvostani Intézetében.

„A kurzus néhány nap hosszúságú, de ennek ellenére valóban alkalmas arra, hogy a legfontosabb életet mentő sebészeti beavatkozásokat, a behatolási kapukat megfelelő módon megtanulják a résztvevők. Ez természetesen nem csak háborús körülmények között, hanem a civil életben is hasznosítható, akár balesetek, erőszakos cselekmények áldozatainak kezelésében” – tette hozzá az intervenciós kardiológus, akit idén választott újra rektorrá az intézmény szenátusa.

Dr. Merkely Béla arra is emlékeztetett: az MH EK és a Semmelweis Egyetem közötti, súlyos sérült ellátási képességet fejlesztő képzés terén létrejött speciális együttműködés célja, hogy az amerikai partner, az Amerikai Egyesült Államok szövetségi kormányának egészségtudományi egyeteme, az Uniformed Services University of the Health Sciences (USU) által Magyarországra delegált ASSET Plus szakképzést rendszeresen rendezzék meg Budapesten.

„A Semmelweis Egyetem rektorának a legfontosabb célja az, hogy felkészítsük a jövő orvosait és egészségügyi szakembereit minden eshetőségre, a lehető legjobb oktatást biztosítsuk az orvosainknak és az egészségügyi szakszemélyzetünknek, jelen esetben a műtéti szakasszisztenseknek is. A képzés nagyon jó lehetőséget kínál az ilyen speciális készségek elsajátítására, így a tanfolyam fontos részét képezheti a graduális és posztgraduális képzésnek a jövőben” – tette hozzá.

IMG_0753_j

„Ennek a kurzusnak az a legfőbb jelentősége, hogy a sebészeknek tudniuk kell, hogyan kell ellátni a sérült betegeket. Alapvetően a vérzés felelős a traumás sérültek-betegek halálozásáért. A vérzés megállításának módja az erek feltárása és kontrollálása. Ezt a tanfolyamot úgy tervezték, hogy a test minden fontosabb főerét feltárja, és emellett számos olyan élet-, végtag- és látásmentő eljárást végezzen, amelyekkel a traumás betegek élete megmenthető” – ezt már prof. dr. Mark Bowyer, a tanfolyam amerikai igazgatója mondta a képzés gyakorlati hasznáról. Az Egyesült Államok szövetségi kormányának egészségtudományi egyeteme (USU) Trauma- és Harctéri Sebészeti Osztályának vezetője szerint a probléma az, hogy a legtöbb sebésznek és orvosnak nincs lehetősége súlyos traumás eseteket napi szinten megszemlélni, ezért a szükséges eljárásokat ritkán végezhetik el.

„Volt szerencsém és lehetőségem traumatológiai tanfolyamokat tartani szerte a világon olyan eszközök felhasználásával, mint amilyeneket ma, itt a laborban használunk. És azt kell mondanom, hogy a Semmelweis olyan rendkívül fejlett létesítmény, amely valószínűleg vetekszik bármelyikkel a világon. A diákjaink nagyon elkötelezett, igazán szorgalmas sebészek, akik az eljárások elvégzésével gazdag tapasztalatokra tesznek szert” – mondta a tengerentúlon is szaktekintélyként jegyzett Bowyer professzor.

„Az élet nagy adománya, hogy az ember az alma materébe visszatérhet: éppen ma negyven éve kezdtem itt az orvosi tanulmányaimat. Érdekes módon, az élet most úgy hozta, hogy tanulóként térhetek vissza. Hiába van mögöttem több mint harmincéves, izgalmas szakmai múlt, jómagam is megértettem, hogy a tudást nem csak megőrizni kell, hanem fejleszteni is” – árulta el a kurzust elvégző dr. Pellek Sándor orvos ezredes, az MH EK főszakorvosa.

„Az MH EK és a Semmelweis Egyetem kooperációja újabb mérföldkő a civil-katonai együttműködés területén, de azt is mondhatnám, hogy alapkőletétel, mert közös szándékunk, hogy az ASSET Plus tanfolyamot rendszeresen megszervezhessük Budapesten, miközben más, hasonló tanfolyamokat is szeretnénk Magyarországra hozni” – tette hozzá dr. Vekszler Péter orvos ezredes, az MH EK nemzetközi parancsnokhelyettese.

A tanfolyam a Hartmann-Rico Hungária Kft. és a SuppLine Kft. támogatásával valósult meg.