Hazai hírek
Vészben és viharban: egy Széchenyi gróf hadi évei
2024. május 19. 10:30
„Gróf Széchenyi Viktor hadinaplóján keresztül beleláthatunk a magyar társadalom legfelsőbb és legalsóbb rétegeibe, miközben a Monarchia összes hadszínterére is elkísérhetjük” – fogalmazott gróf Széchenyi Tímea, a Gróf Széchenyi Család Alapítvány kuratóriumi elnöke a Vészben és viharban címmel megjelent, gróf Széchenyi Viktor hadi- és ostromnaplóját tartalmazó könyv nagycenki bemutatóján.
Inter arma caritas – 519. adás
2024. május 19. 9:00
„Csak peregtek a naptárlapok, ballagtak az órák, mintha valahová okvetlen oda akartak volna érni, pedig nem ők mentek, hanem alattuk folyt határtalan egykedvűséggel az Idő.” Fekete István gondolatával köszönti a hallgatókat a „Fegyverek között a szeretet” műsor 519. adásában a szerkesztő, Fodor Endre.
Békés kitelepítés
2024. május 19. 8:00
A civil-katonai együttműködést (CIMIC) és a lélektani műveleteket (PSYOPS) gyakorolták az MH Kiber- és Információs Műveleti Központ gyakorlatán résztvevő katonák Izbégen. A szimulált helyzetben egy ellenséges csoport békés, mihamarabbi kitelepítése volt a feladat.
Az első 24 óra képekben
2024. május 18. 18:02
A hazánkban zajló Brave Warrior 2024 gyakorlat legnehezebb 72 órája a NATO CREVAL ellenőrzés (Combat Readiness Evaluation – harci készenlét értékelés). A NATO Előretolt Szárazföldi Többnemzeti Harccsoport katonáinak első 24 órája képekben.
Zászlószalag a balatonakarattyai központnak
2024. május 18. 14:58
A honvédelem napjára készülve Somogyi Zoltán vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar törzsigazgatója kötötte fel az MH Rekreációs, Kiképzési és Konferencia Központ (MH RKKK) csapatzászlajára a Honvéd Vezérkar főnöke által adományozott zászlószalagot május 17-én. Az ünnepi alkalomból tartott állománygyűlésen elismeréseket nyújtottak át az alakulat katonái és honvédelmi alkalmazottjai részére.
In memoriam
2024. május 18. 12:00
Az elhunytak névjegyzéke a 2024. február 26. és március 22. között beérkezett adatok alapján (összeállította a Honvéd Vezérkar Személyzeti Csoportfőnökségének Humánszolgálati Főnöksége):
Pünkösd az egyház születésnapja
2024. május 18. 10:35
„A pünkösdi ünnep egybeformál és összefog bennünket Isten gyermekeiként” – hangsúlyozta Jákob János dandártábornok, protestáns tábori püspök a pünkösdi ökumenikus áhítaton a Honvédelmi Minisztérium Balaton utcai objektumában, május 17-én. Berta Tibor dandártábornok, katolikus tábori püspök emlékeztetett: a katonatársadalom számára is megélhetőek mélységek és magasságok a húsvét utáni ötvenedik napon.
Mozgásban
2024. május 18. 10:27
Eredményesen zárult a Safety Transport 2024 nevet viselő német–magyar bilaterális gyakorlat: a Magyar Honvédség és a Bundeswehr katonái közel harminc konténert szállítottak a németországi Grafenwöhrből a pápai MH 47. Bázisrepülőtérre, majd a célállomáson sikeresen ki is rakodták azokat.
Inter arma caritas – 518. adás
2024. május 18. 9:00
„Ha valaki közületek bölcsességben szenved hiányt, kérje Istentől, aki szívesen ad mindenkinek, anélkül, hogy a szemére vetné.” A „Fegyverek között a szeretet” műsor 518. adásában köszönti a hallgatókat a szerkesztő, Fodor Endre.
Kadétokból tartalékosok
2024. május 18. 8:00
„Magyarország számára fontos, hogy felkészült, tettre kész, erős, hittel és elszántsággal felvértezett high-tech hadserege legyen, melynek egyik része az alapvetően területvédelmi feladatokat ellátó tartalékos állomány” – mondta dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára május 17-én, a BMSZC Than Károly Ökoiskola és Technikumban, melynek harmincegy végzős növendéke döntött úgy, hogy tartalékos katonai szolgálatot vállal.