Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Aki más-képp látja a világot

Szöveg: honvedelem.hu |  2012. december 12. 13:13

Közel kétszáz órát töltött a levegőben fényképezőgéppel a kezében. Tavaly óta a NATO Tiger Meet gyakorlatának hivatalos fotósa. A taszári és a kecskeméti repülőterek betonja mellett megismerhette Afganisztán hegyeit is: nemcsak a PRT-8 és a PRT-11 katonáinak egészségére ügyelt, hanem ha a helyzet úgy hozta, „távirányítással” tűzszerészkutyát is operált.

1595946314
Az MH 59. Szentgyörgyi Dezső Repülőbázis egészségügyi központjának vezető orvosa – dr. Toperczer István alezredes – eredetileg civil pályára készült: a Pécsi Orvostudományi Egyetem elvégzése után 1987-ben, a kaposvári Kaposi Mór Megyei Kórház baleseti sebészetén helyezkedett el segédorvosként. Egy év múlva behívták sorkatonai szolgálatra – akkor még csak nem is sejtette, hogy a taszári repülőezrednél eltöltött hónapok később milyen gyökeresen fogják megváltoztatni az életét.

„Fiatal korom óta érdekel a repülés, de vadászgépek közelébe csak ekkor, huszonöt éves koromban kerültem. Orvos zászlósként a gyengélkedőn szolgáltam, mi láttuk el a repülések egészségügyi biztosítását is. Civilként gyakran álmodoztam arról, hogy közelről figyelhessem a gépek fel- és leszállását, a levegőben végrehajtott manővereit. Ez ott megvalósulhatott" – emlékszik vissza Toperczer doktor.  „Leszerelésem után visszamentem a kaposvári kórházba, de a repüléstől nem tudtam, nem is akartam elszakadni. Maketteket kezdtem építeni, leginkább a vietnami háború légi ütközeteiben részt vett gépek, az amerikai és a szovjet technika érdekelt. Sok könyvet olvastam el az akkori harcokról és hiányérzetem támadt: ezek a leírások kizárólag az amerikaiakról szóltak, mintha a «másik oldal» nem is létezett volna. "

További részletek a Magyar Honvéd magazin december 14-én, pénteken megjelenő számában!