Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiképzéssel kezdődött a vakáció Bács-Kiskunban

Szöveg: Galambos Sándor |  2019. június 23. 10:52

Pályaorientációs napokat szervezett a nyári szünet első heteiben Bács-Kiskun megye két középiskolájában az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred 38. Területvédelmi Zászlóalja. A katonai életpálya, az önkéntes szerződéses és műveleti tartalékos szolgálat diákok körében történő népszerűsítését az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság megyei irodájának munkatársai segítik.

1599204430
A katonai toborzást támogató gyakorlati foglalkozásokat tartanak rendészeti tagozatos diákok részére a nyári vakáció elején a Bács-Kiskun megyei területvédelmi zászlóalj aktív állományú kiképzői. A Bajai SZC Kalocsai Dózsa György Szakgimnáziuma, Szakközépiskolája és Kollégiuma, valamint a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája tanulói a honvédelmi alapismeretek tantárgyhoz kapcsolódó rendhagyó órákon sajátíthatják el a katonai közelharc, a fegyverkezelés, az elsősegélynyújtás alapjait, valamint alaki kiképzésen is részt vesznek.

1599204430
Nagy Viktor alezredes, a területvédelmi zászlóalj parancsnoka elmondta: kollégáival kiemelt feladatként kezelik a társadalmi kapcsolatok ápolását, a középiskolás fiatalok honvédelmi nevelését, a katonai szolgált iránti érdeklődésük felkeltését. Ennek szellemében a következő pályaorientációs foglalkozást június 26-án tartják majd Kiskunhalason, a Dékáni-középiskola rendészeti tagozatos diákjainak. A honvédség középiskolások körében történő népszerűsítésének eredményeként Bács-Kiskun megyében folyamatosan növekszik az önkéntes területvédelmi és műveleti tartalékos szolgálatot vállaló fiatalok száma, valamint egyre többen jelentkeznek érettségi után a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Hadtudományi és Honvédtisztképző Karára és az MH Altiszti Akadémiára is.

1599204430
* * *

Kecskeméten a tanévet is közösen búcsúztatták a diákok a katonákkal. A főtéri rendezvényre ugyanis – most első alkalommal – az MH Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság megyei irodájának munkatársai is kitelepültek. Gáldonyi Sándor százados, irodavezető-helyettes elmondta: a tanulók körében végzett rögtönzött közvélemény-kutatásuk szerint a játékos vetélkedőjük egyik legérdekesebb feladata a HM Zrínyi Nonprofit Kft. lézerpuskáival végrehajtott céllövészet volt.

1599204430
Az általános iskolák felsős diákjai közül sokan voltak kíváncsiak a Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumba történő jelentkezés feltételeire, a felvételi követelményekre és az ott folyó képzés irányaira. Az érdeklődők elsősorban azért akarnak Debrecenben tanulni, mert a suli elvégzése után katonák szeretnének lenni. A középiskolásokat pedig az önkéntes műveleti és a területvédelmi tartalékos, valamint a szerződéses katonai szolgálat vállalásának a feltételei érdekelték, néhányan pedig az MH Altiszti Akadémiára és a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre jelentkezőkkel szembeni elvárásokról is részletes tájékoztatást kértek.

Fotó: a szerző felvételei