Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Puma századosok a vásznon

Szöveg: Takács Vivien |  2018. május 5. 7:22

Óriási sikerrel mutatták be május 4-én, pénteken, Budapesten, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban a Veteránfilm című filmet, amely a legendás második világháborús Puma vadászrepülő-osztály két pilótája – vitéz Szentiványi János nyugállományú alezredes és Frankó Endre nyugállományú főhadnagy – életútjáról szól.

1599186449
A vetítés előtt Hernáth Csaba, a film rendezője köszöntötte a megjelenteket. „Két és fél éves szakasz zárult le. Elkészült a film, amely két különleges jó barátról szól. Ez azonban még korántsem az út vége, mert mostantól azon fogunk dolgozni, hogy a filmet minél több helyen bemutassuk" – mondta a rendező. Hozzátette: a film nem jöhetett volna létre a repülős társadalom segítsége nélkül, akik e két remek embert mindvégig nagy becsben tartották.

1599186449

A filmből mások mellett megtudhattuk, hogy a két pilóta a Puma vadászrepülő-osztály tagjaként hazánk felett több alkalommal is harcolt a Magyarországot támadó amerikai bombázó- és vadászrepülőgépek ellen. Elhangzott, hogy vitéz Szentiványi János repülőtiszti pályafutása során harmincnégy géptípusra szerzett jogosítványt. Az is kiderült, hogy Frankó Endre, azaz Bandi bácsi a háború után mérnöki pályára lépett: tervei alapján épült a jánoshegyi Libegő is.

1599186449

A közel egyórás vetítés után vastapssal üdvözölték a nyugállományú főhadnagyot, a film egyik főszereplőjét. Sajnos vitéz Szentiványi János már nem élhette meg a bemutatót: a Puma század legidősebb pilótája január 19-én, kilencvennyolc éves korában hunyt el.

Frankó Endre nyugállományú főhadnagy a vetítés végén érdeklődésünkre elmondta: nem gondolta, hogy egyszer neki is ekkora sikere lesz. „Engem másként szoktak fogadni: a repülőtéren egy-két kollégám, itt pedig több száz ember állva tapsolt nekem. Nagyon meglepődtem" – mondta az egykori vadászpilóta. A kilencvenöt éves Bandi bácsi elárulta, hogy akik pilótaképzésre jelentkeznek, azoknak vigyázniuk kell magukra, mert a repülés nem olyan egyszerű dolog, mint amilyennek látszik. Oda kell figyelni, hogy a repülőgép fenn maradjon.

1599186450

És hogy milyen egy jó vadászpilóta? „Hát olyan, mint amilyen én vagyok" – mondta mosolyogva.

A film elkészítését mások mellett a Honvédelmi Minisztérium is támogatta.

1599186450

Fotó: Rácz Tünde