Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Kiszabadult a német túsz

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2022. december 13. 21:54

Szabadon engedték a Száhel-övezetben 2018 óta fogva tartott 63 éves Jörg Lange német segélymunkást — jelentette be a közelmúltban a Help nevű német civil szervezet.

A tájékoztatásban a szervezet köszönetet mondott mindazoknak, akik hozzájárultak munkatársuk szabadulásához, különösen a német külügyminisztérium válságstábjának, a bűnügyi rendőrségnek, valamint a mali, nigériai és a szomszédos országok hatóságainak.

A Der Spiegel című német hetilap szerint a marokkói titkosszolgálatoknak a Száhel-övezetben működő dzsihadista csoportokkal fenntartott kapcsolatainak köszönhető, hogy Lange hazatérhetett.

A férfit egy katonai repülőgép szállította, Németországba — tette hozzá a hírmagazin. Jörg Langét 2018. április 11-én rabolták el fegyveresek Niger nyugati részén, amely határos Malival. A térségben gyakoriak dzsihadisták támadásai. A férfi nigériai sofőrjét nem sokkal később szabadon engedték. Legalább négy nyugati túszt tartanak még fogva a Száhel-övezetben. Tavaly május 5-én rabolták el a francia Olivier Dubois-t, 2016 októberében az amerikai Jeffery Woodke, ugyanabban az évben, januárban az ausztrál Arthur Kenneth Elliottot, míg a román Iulian Ghergut 2015 áprilisában esett fogságba.

Kapcsolódó cikkek