Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Magyar Gripenek Észtország felett is

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: Szakál Szebáld |  2022. november 22. 11:57

Az ukrajnai háború miatt minden eddiginél fontosabbá vált a NATO-szövetséges három balti ország légterének védelme, amelyben idén a Magyar Honvédség légiereje már harmadik alkalommal, ráadásul most vezető nemzetként vesz részt - hangzott el november 21-én, hétfőn Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter és Raul Toomas budapesti észt nagykövet megbeszélésén.

miniszternagykovet

Raul Toomas budapesti észt nagykövet november 21-én, hétfőn Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszterrel egyeztetett arról, hogy mindkét fél egyetért a Keleti Szárny megerősítésének fontosságában.

Továbbá a két ország közös nevezője a védelmi innováció is, ugyanis Magyarország két tesztközponttal járul hozzá a NATO-kereteken belül indult védelmi innovációs fejlesztési kezdeményezéshez, amelynek az észtek az egyik házigazdái.

Kapcsolódó cikkek