Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Mindent visz

A Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2024. április 8. 13:47

A Magyar Honvédség szárazföldi képességeit növelő KF41 Lynx és a Leopard 2 különböző változatai mellett eddig kevés szó esett a Bergepanzer 3 típusú páncélozott mentőjárműről (Armored Recovery Vehicle – ARV), amely nélkülözhetetlen a működésképtelenné vált harcjárművek biztonságos helyre történő vontatásához és javításához. A mintegy 55 tonna tömegű lánctalpas monstrum kezelését öthetes kiképzés keretében sajátították el a hódmezővásárhelyi és a tatai katonák, akik tudásukról a táborfalvai vizsganapokon adtak számot.

202404_Magyar_Honvéd_magazin_borító

A 9,07 méter hosszú, 3,54 méter széles, kb. 3 méter magas Bergepanzer 3 (BPz 3) Büffel műszaki vontatót a Leopard 2 harckocsi alvázát alapul véve fejlesztette ki és gyártja a német Rheinmetall cég. Az ARV 3 Buffalo néven is ismert lánctalpas elsődleges feladata a mozgásképtelenné vált harcjárművek vontatása, javításuk elősegítése. Mindehhez a 30 tonna teherbírású daru mellett a 35 tonna vonóerővel bíró – 180 méter drótkötéllel ellátott – csörlő is rendelkezésére áll, mi több: ez a vonóerő csigák közbeiktatásával megkétszerezhető, tehát 70 tonnára növelhető.

A BPz 3 működtetése természetesen komoly szakképzettséget igényel. A leendő személyzetek a Zalaegerszegen tavaly megtartott elméleti szerelőtanfolyam elvégzése után érkeztek az öthetes kezelői kurzusra.

A felkészítés legfontosabb mozzanata a vezetési gyakorlat volt. A katonák először nyitott búvónyílásból tájékozódva irányították a harcjárművet, hogy megszokhassák annak mozgását, méreteit. Ezt követően a fedélzeti kamera és a prizmák segítségével is megtanulták vezetni a vontatót, az éjszakai foglalkozáson pedig már csupán a monitor képe segítette őket a navigálásban.

További részletek a Magyar Honvéd magazin április 12-én, pénteken megjelenő számában!