Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ünnepi pillanat

A Magyar Honvéd magazin legfrissebb számából

Szöveg: honvedelem.hu |  2023. szeptember 12. 11:07

A tiszti pályafutás egyik emlékezetes pillanata az ünnepélyes eskütétel: a megszabott rend és alaki előírások mellett zajló, mégis magasztos és látványos esemény a magyar tisztképzés 1872 óta íródó története során számos változáson ment keresztül. Az alábbiakban ezeket vesszük számba.

MH202309_boritó

Bár a magyarországi tisztképzés beindításáról már 1808-ban döntés született, az erre a célra Pesten létrehozott Ludovika Akadémia csak 1872-ben kezdhette meg működését, ráadásul akkor sem az alapítók és a törvényhozók eredeti elképzelései szerint. Az iskola ugyanis kezdetben – a tényleges tisztek továbbképzése mellett – a katonai szolgálatukat teljesítő honvédek számára szervezett tanfolyamot, amelynek elvégzése után a hallgatókat hadapróddá, s nem tisztté léptették elő; a hadnagyi rendfokozatot csak akkor kaphatták meg, ha kvalitásaikat csapatszolgálat során is bizonyították.

Az első változás 1883-ban következett be, ám az akadémia még mindig nem vált felsőfokú tanintézménnyé, helyette az Osztrák–Magyar Monarchia közös hadseregében működő hadapródképzőkkel egyenrangú, középfokú iskola lett. A Ludovikán végzettek tehát – kevés kivétellel – továbbra sem lehettek azonnal tisztek, ehhez még szükségük volt a megfelelő minősítéssel teljesített csapatszolgálatra. Mindez azt jelentette, hogy akkoriban az oktatás nem tisztavatással zárult, hanem az épület parkjában megtartott ünnepélyes kibocsátó ünnepséggel; ezt követően kerültek a hadapród altisztek (tisztjelöltek) az alakulatokhoz.

További részletek a Magyar Honvéd magazin szeptember 15-én, pénteken megjelenő számában!