Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Veszélyes környezetben is helytállnak a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai

Szöveg: Bagi Tímea | Fotó: a szerző felvételei |  2024. május 11. 15:07

Veszélyes Környezet Tudatosság Tanfolyamot tartottak az MH Katonai Továbbképző Központban. Először vettek részt ezen a tanfolyamon a Magyar Máltai Szeretetszolgálat nemzetközi és vészhelyzetkezelési segélyszolgálatban közreműködő munkatársai.

02

A Szeretetszolgálat hazánk legnagyobb karitatív civil szervezete, amely 35 éve szolgálja a rászorulókat itthon és külföldön egyaránt. A vészhelyzetkezelés hazai feladatain túl jelenleg 7 országban, 16 programot valósítanak meg a Szeretetszolgálat szakemberei, gyakran veszélyes, háborús környezetben. Erre az összetett munkára nyújtott segítséget a MH Katonai Továbbképző Központja. A kiképzés célja, hogy a résztvevőkben kialakuljon egyfajta önvédelmi mechanizmus, amely spontán, vagy erőszakos cselekményből keletkező veszélyhelyzet során segíti a túlélésüket, a környezetükben lévők támogatását, a mentális és fizikai sérülés lehetőségének csökkentését. A tréning további célja az is, hogy a résztvevők képesek legyenek a kulturális különbségek negatív hatásaiból adódó veszélyhelyzetek elkerülésére, kezelésére.

Ennek érdekében elméleti és gyakorlati foglalkozásokon vesznek részt. A hallgatók egyebek mellett elsajátították az angol nyelvű rádiós hírváltás szabályait, az improvizált robbanóeszközök, aknák elleni védelem, valamint a személyi kimentés-kimenekítés alapjait, megtanulták a térkép és a GPS használatát, illetve felfrissítették egészségügyi ismereteiket. A tanfolyam komplex gyakorlati foglalkozással ért véget, amely során a valósághű szituációkban helytállva át kellett jutniuk legális és illegális ellenőrző ponton, továbbá a fiktív válságövezetben tárgyalásokat kellett lebonyolítaniuk a helyi vezetőkkel. A résztvevők instruktorok felügyelete mellett végezték feladataikat, akik minden esemény után elemezték és értékelték a végrehajtást.

Címkékgyakorlat