Kajári Ferenc altábornagy
2023. május 9. 14:13Hősies helytállás
2023. május 30. 17:45
„Katonáink ismét hősiesen teljesítették kötelességüket” – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter május 30-án, Budapesten, a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren.
Katonaorvosi csoport indult Koszovóba
2023. május 29. 22:27
A koszovói Zvecan településnél elrendelt tömegoszlatási feladatban megsebesült magyar katonák ellátása és szükség szerinti hazahozatala érdekében a Magyar Honvédség kifejezetten egészségügyi ellátásra kialakított Airbus A319-es repülőgépe indult el a helyszínre Kecskemétről május 29-én este. A fedélzeten tartózkodó katonaorvosokkal tartott Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese is.
„Hősnek nem születünk, hőssé tetteink által leszünk”
2023. május 28. 16:55
A magyar hősök napjáról az MH Területvédelmi Erők Parancsnoksága (MH TVEP) is megemlékezett május 27-én, a Fiumei úti sírkertben. A rendezvényen részt vett Gion Gábor, a Honvédelmi Minisztérium védelmi stratégiáért és humánpolitikáért felelős államtitkára, valamint Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese.
A közös emlékezés közösséget formál
2023. május 13. 14:47
A pákozdi Katonai Emlékpark Nemzeti Emlékhely (KEMPP) új zászlója a múlt katonahősei előtt tiszteleg és fejet hajt a jelen katonái előtt is, akik önként vállalják a haza fegyveres védelmét határainkon innen és azokon túl is. Az új lobogó rúdjába, a régi hagyományt felelevenítve, többek között Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese vert zászlószeget.
Pakisztáni látogatás a Honvédelmi Minisztériumban
2023. május 10. 21:27
A pakisztáni Nemzetvédelmi Egyetem felsőfokú vezetőképző tanfolyamának tanulócsoportja tájékoztató előadásokon vett részt a Honvédelmi Minisztériumban május 10-én, szerdán. A delegációt Kajári Ferenc vezérőrnagy, a Honvéd Vezérkar főnökének helyettese köszöntötte.
A többnemzeti együttműködés fontossága
2023. április 30. 9:57
A Koszovóban szolgálatot teljesítő, a NATO parancsnoksága alatt működő nemzetközi békefenntartó haderőnél (KFOR) szolgált Kajári Ferenc vezérőrnagy tartott előadást a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen (NKE) április 24-én. A tábornok a 2021-2022 közötti parancsnoki időszakának tapasztalatait osztotta meg a hallgatósággal a Puskás Tivadar Műszaki Szakkollégium és a Biztonságpolitikai Szakkollégium közös rendezvényén.
„Minden magyar katona legjobb tudása szerint hajtotta végre a feladatát”
2022. október 20. 11:46
Kulcsjelentőségű külszolgálatból tért haza nemrég Kajári Ferenc vezérőrnagy, aki a Magyar Honvédség első NATO-missziót vezető parancsnokaként irányította a KFOR-erőket Koszovóban az elmúlt egy évben. Tapasztalatairól, a misszió mindennapos feladatairól beszélgettünk vele.
Új parancsnoka van a KFOR-missziónak
2022. október 10. 16:42
Véget ért a magyar parancsnoki év Koszovóban, a KFOR-misszióban. Kajári Ferenc vezérőrnagy október 10-én, hétfőn ünnepélyes keretek között adta át a KFOR parancsnoki beosztását az olasz Angelo Michele Ristuccia vezérőrnagynak, a pristinai Film City katonai táborban.
Lejárt Kajári Ferenc vezérőrnagy KFOR-parancsnoki megbízatása
2022. október 10. 16:25
Október 10-én, hétfőn, lejárt Kajári Ferenc vezérőrnagy megbízatása. A magyar tábornok az elmúlt egy évben a NATO parancsnoksága alatt Koszovóban működő nemzetközi békefenntartó haderő, a KFOR parancsnoka volt.
Novák Katalin: a magyar emberek büszkék a magyar katonák helytállására
2022. szeptember 13. 20:47
A magyar emberek büszkék a magyar katonák helytállására, elismeréssel szólnak a szolgálatukról - mondta Novák Katalin köztársasági elnök szeptember 13-án, kedden Koszovóban, amikor látogatást tett a KFOR-missziónál.