Műtő a semmiből – élő adásban
Szöveg: Kálmánfi Gábor | 2011. június 7. 6:01A „Vigorous Warrior 2011” nevű, többnemzeti katona-egészségügyi bemutató szakmai napját június hatodikán, hétfőn rendezték meg a nullaponti lőtéren. A rendezvényen a Magyar Honvédség egészségügyi szolgálatának és hazai együttműködő alakulatainak kijelölt erői mellett cseh, francia, holland és német katona-egészségügyi szakemberek is bemutatták szakmai képességeiket, eszközeiket és – részben újszerű – eljárásaikat. A korábbi évek nagyszabású hadgyakorlataitól eltérően, a Zrínyi Média szakemberei élő, egyenes adásban közvetítették a bemutatót.
Galéria
De ne szaladjunk ennyire előre! Mert, amint azt dr. Németh András orvos dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Egészségügyi Csoportfőnökség megbízott csoportfőnöke, az MH dr. Radó György Honvéd Egészségügyi Központ parancsnoka a honvedelem.hu-nak elmondta: a több szempontból is különleges bemutató ötlete eredetileg a hazánkban működő NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ alapító nemzeteinek képviselőiben fogalmazódott meg.
Szerették volna valamilyen formában bemutatni, hogy a katona-egészségügyben mindenhol azonos elvek alapján történik az egészségügyi ellátás. Az ötlethez a remek alkalmat pedig megadta a NATO Egészségügyi Szolgálatfőnökök Tanácsa (COMEDS) június 6-10-e között éppen Magyarországon zajló 35. plenáris ülése.
Ezt követően a katonák azt mutatják be különféle képességek és modulok segítségével, hogy egységes elvek alapján, lépésről-lépésre miként látják el a sebesülteket és a sérülteket. Minden mozzanat nyomon követhető, egészen az első, „laikus" segítségnyújtás pillanatától, a ROLE 3-4-es szintű kórházba történő megérkezésig.
Hangsúlyozni kell, hogy a katona-egészségügyi ellátásban a fokozatosság elve hatványozottan érvényesül. Az első feladat minden esetben az életfunkciók stabilizálása, magyarul meg kell előzni a közvetlen életveszély kialakulását.
Ezt követi a magyarok által működtetett ROLE-1-es szint (alap egészségügyi ellátó tagozat), majd pedig a németek, hollandok és magyarok által közösen üzemeltetett, alapvetően német, könnyű manőverezésű képességű ROLE-2-es ellátóhely.
Mindenképpen ki kell térnünk részletesebben a fentebb már említett különleges francia modulra is, amit itt mutattak be először a nagyközönségnek. Ez tulajdonképpen nem más, mint egy előretolt életmenő csapat.
A bemutatón láthattunk úgynevezett egylépcsős evakuációt is – azaz a megfelelő képességű Medevac helikopter a hadszíntérről egyenesen a ROLE-2-es szintű ellátó egységbe szállította a sérültet.
Rátérve a technikai eszközökre – amelyek igen fontos részei minden műveletnek – a cseh Sokol típusú kutató-mentő helikopter mellett különösen érdekes volt a német MOWAG Eagle IV típusú, könnyű páncélozott sebesültszállító jármű. Ez ugyan csupán egy sérült szállítására alkalmas, de menet közben valamennyi életmentő orvosi beavatkozást végre lehet benne hajtani.
„Ragyogóan sikerült a dinamikus bemutató" – értékelte kérdésünkre a parancsnok a látottakat. Majd hozzátette: igen büszkék a teljesítményre, mert ilyen „nemzetközi katona-egészségügyi bemutatóra a NATO történetében még nem került sor".
A gyakorlat szerdán, június 8-án a VIP-nappal folytatódik, pontosabban ugyanez a bemutató ismétlődik, csak ezúttal mások nézik meg. Természetesen ismét „élő adásban".
(További képekért kattintson galériánkra!)
Fotó: Dévényi Veronika