Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nincs szabadság áldozat nélkül

Szöveg: Nyulas Szabolcs | Fotó: Szabó Lajos zászlós |  2019. október 22. 15:43

Az 1956-os forradalom üzenete, hogy nincsen szabadság áldozat nélkül – mondta Németh Gergely, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért felelős helyettes államtitkára október 22-én, kedden a fővárosban a honvédelem ügyét támogató társadalmi szervezetek számára szervezett ünnepségen.

1596070630

A helyettes államtitkár a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban október 23-a alkalmából tartott ünnepségen hangsúlyozta: az áldozat mellett a közösség szerepét is ki kell emelni a forradalom kapcsán. A civilek mellett a katonák is döntöttek, és végül kiálltak a hazájuk mellett – tette hozzá. Azok a rendkívüli napok felszakították a diktatúra szürke szövetét, amikor a magyar társadalom különböző csoportjai, katonák és civilek, munkások és értelmiségiek úgy érezték, hogy egyetlen pillanatra maguk is beleszólhatnak a sorsukba. A forradalmárok az ország érdekeit képviselték a zsarnoksággal szemben, és mindent odaadtak, hogy rólunk, nélkülünk ne dönthessen senki más.

1596070630

„A forradalom tehát közösséget teremtett a katonák és a civilek között, és ez a közösség a társadalmi szervezetek és a védelmi szféra együttműködései, közös erőfeszítései – ha kell, áldozatai – egybeforrtak 1956 történetével" – fogalmazott a helyettes államtitkár. Hozzátette: erre az együttműködésre ma is szükség van. Rámutatott, hogy az ország biztonsági környezete nagyon változékony, és számos kihívást tartogat. Magyarország a NATO és az Európai Unió megbecsült tagja, de ezek a tények nem jelenthetnek kifogást a nemzeti hadsereg fejlesztésére, ami elengedhetetlen. A Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program arra szolgál, hogy rólunk, nélkülünk senki ne dönthessen.

A rendezvény átadták a társadalmi szervezetek képviselői számára Benkő Tibor honvédelmi miniszter elismeréseit és a Maléter Pál-emlékplaketteket.

GALÉRIA