Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

A Nyugat-Balkán stabilitásának megőrzése prioritás

Szöveg: Honvédelmi Minisztérium | Fotó: Jánosa Bence |  2024. január 30. 17:08

Kiemelten fontos a veszélyek korában a nemzetközi figyelem fenntartása a Nyugat-Balkán iránt, a régió stabilitásának megőrzése érdekében, és ebben Magyarország folyamatosan szerepet vállal – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter Szarajevóban, Zukan Helez Bosznia-Hercegovina védelmi miniszterével folytatott tárgyalásai után.

szbk_bosznia-15

Hangsúlyozta, hogy Magyarország érdekelt a délkelet-európai térség, és benne Bosznia-Hercegovina politikai és gazdasági stabilitásában, mert az hozzájárul Magyarország és Európa biztonságához.

„Készek vagyunk a kétoldalú katonai együttműködés elmélyítésére, legyen szó szakmai találkozókról vagy képzésekről. Védelmi tárcáink folyamatosan együttműködnek a kapcsolatok erősítése érdekében” – fogalmazott a honvédelmi miniszter.

Emlékeztetett arra, hogy az idei év második felében Magyarország látja el az Európai Unió elnökségi feladatait. „Kiemelt céljaink közé tartozik, hogy a magyar uniós elnökség idején rávilágítsunk az unió bővítésének fontosságára és az európai védelmi képességek erősítésének szükségességére” – mondta a miniszter.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf kedden találkozik még az Európai Unió által 20 éve indított EUFOR Althea békefenntartói misszió vezetőivel, köztük a missziót ebben az évben irányító magyar parancsnokkal, Sticz László vezérőrnaggyal és a Bosznia-Hercegovinában szolgáló magyar katonákkal.

A Honvédelmi Minisztérium közleménye