Balkán - 6. oldal
Vasúton Koszovóból
2023. június 22. 9:32
Az MH Kinizsi Pál 30. Páncélozott Gyalogdandár katonáiból álló KFOR Hadműveleti Tartalék Zászlóalj fő feladata a KFOR erőinek megerősítése volt, mely képességet a KFOR parancsnokának döntése alapján 2022 év végén, az országban zajló események és feszült helyzet kapcsán aktiválták. A hódmezővásárhelyi katonák vezénylése és szolgálata márciusban ért véget, ezt követően hazautaztak Magyarországra. A feladatvégrehajtás lezáró mozzanata a kint lévő technikai eszközök vasúti úton történő hazaszállítása.
Helytállnak a magyar katonák a NATO koszovói békefenntartó missziójában
2023. május 29. 20:37
Magyar katonák is részt vettek a koszovói tömegoszlatásban. Május 29-én, hétfőn délután vetették be tömegoszlatási feladatokra a koszovói Zvecan település polgármesteri hivatalánál a Magyar Honvédség NATO békefenntartó erejében részt vevő kijelölt katonáit.
Ünnep Koszovóban
2023. május 23. 8:02
A Magyar Honvédség KFOR Kontingens 28. váltás állománya is megünnepelte a magyar honvédelem napját Koszovóban.
Félmaraton teljesítve!
2023. május 23. 7:27
Futva vagy hátizsákkal, menetben 21,1 kilométer: félmaratont rendeztek Koszovóban. A versenyen az MH KFOR Kontingens 28. váltás katonái szép eredményeket értek el.
A Nyugat-Balkán békéje hazánk biztonsága
2023. május 17. 21:02
Többéves hagyománynak megfelelően idén is közös ünnepség keretében tartották az EUFOR és a szarajevói NATO-parancsnokság törzsfőnöki beosztásainak átadás-átvételi ceremóniáját május 17-én, szerdán a bosznia-hercegovinai fővárosban. A Camp Butmir táborban tartott rendezvényen dr. Böröndi Gábor altábornagy, a Honvéd Vezérkar főnöke is jelen volt.
Kitelepülés, három fázisban
2023. április 28. 14:19
A KFOR Harcászati Tartalék Zászlóalja zászlóaljszintű begyakorlást hajtott végre a közelmúltban, melynek célja az volt, hogy az alegységek és vezetési elemek felkészüljenek menet megszervezésére és végrehajtására, a tábor koordinált elhagyására, továbbá körletelfoglalásra és vezetési pont telepítésére.
KFOR: gyakorlaton a zászlóalj
2023. április 23. 15:22
A KFOR Harcászati Tartalék Zászlóalja (KTRBN - KFOR Tactical Reserve Battalion) részt vett a Golden Sabre 2023 elnevezésű többnemzeti közös gyakorlaton, melynek célja az volt, hogy egy valósághű szituációban, más nemzetekkel együttműködve hajtsanak végre tömegkezelési és tömegoszlatási feladatokat.
Dán menet Koszovóban
2023. április 4. 15:03
A koszovói misszióban (KFOR) szolgáló magyar kontingens 28. váltásának állományából mintegy hetvenen vettek részt a március végén megrendezett „Dancon March” (dán menet) elnevezésű gyakorlaton.
Zarándoklat Stubllában
2023. március 29. 14:53
Zarándoklaton és ünnepi szentmisén vettek részt az MH KFOR Kontingens 28. váltásának katonái Stubllában.
NATO medál a kiemelkedő helytállásért
2023. március 25. 20:22
Hazatelepül a 2022. decemberében aktivált MH KFOR Hadműveleti Tartalék Zászlóalj manőver százada, melytől ünnepélyes keretek között köszönt el a KFOR parancsnokhelyettese.