Koszovó: Dancon March 2012
Szöveg: F. E. | 2012. április 4. 9:24Huszonöt magyar katona vágott neki Koszovóban a több évtizedes múltra visszatekintő, dán katonák által szervezett teljesítménytúrának, a Dancon Marchnak március 31-én, szombaton.
A gyönyörű tavaszias időben közel négyszázan jelentek meg a Pristinától 20 kilométerre, északnyugatra fekvő Camp Novo Selo táborban, hogy a kiírás szerint minimálisan tíz kilogrammos hátizsákkal teljesítsék a 23 kilométeres távot. A cél nem a többiek legyőzése volt, hanem hogy mindenki bebizonyíthassa önmagának fizikai rátermettségét, kitartását, akaraterejét. Ennélfogva a rendezők nyolcórás szintidőt írtak elő, amelynek teljesítése senkinek sem okozott gondot..
A 23 kilométer hosszú és 600 méter szintkülönbségű menetvonal négy etapból állt. Először a tábor külső kerítése mellett kellett tenni egy kört, majd kiérve a műútra következett a második szakasz, melynek végén egy erdős hegyoldal leküzdése után értek el a résztvevők az úgynevezett visszafordító ponthoz. Onnan pedig ismét műúton haladtak vissza Camp Novo Selo felé. A táborba érkezve, még a cél előtt egy nagy kört is teljesíteniük kellett a túrázóknak.
A leggyorsabb magyar katonák Kreácsik Ákos százados, Pálóczi Zoltán hadnagy és Fodor Elek zászlós voltak, akiknek 3 óra 26 perc kellett a táv teljesítéséhez. A leggyorsabb magyar hölgy versenyző címet holtversenyben a négy női induló – Molnár Marietta százados, Gál Andrea százados, Bordás Erika főtörzsőrmester és Pásztor Edina szakaszvezető – együtt érdemelte ki. Ők együtt gyalogolták végig a 23 kilométert, melyhez 5 óra 20 percre volt szükségük.
A Dancon Marchon részt vevők teljesítményét egy oklevéllel és egy medállal ismerték el a rendezők.
Fotó: A szerző felvételei