Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Elismeréseket kaptak az Irakban szolgáló magyarok

Szöveg: honvedelem.hu |  2017. február 12. 13:43

Az MH Iraki Kiképzést Biztosító Kontingens harmadik váltásának állománya a kurd biztonsági erők felkészítésében vesz részt.

1596027395

A kontingens folyamatosan azon dolgozott az elmúlt időszakban, hogy a feladatait a legmagasabb színvonalon hajtsa végre a nemzetközi koalíció kötelékében. A kitartó munka eredményeként a magyar katonák már több alkalommal részesültek elismerésben. A KTCC (Kurdistan Training Coordination Center – Kurdisztáni Kiképzés Koordináló Központ) vezetői közül a KTCC vezénylő zászlósa, CSM (Command Sergeant Major) Richard Van Laar adott át hét magyar kiképzőnek emléklapot 2016 novemberében, elismerve a helyi erők felkészítésében mutatott, a nemzetek közül is kiemelkedő hozzáállásukat.

A magyar kiképző csoport ezt követően még jobban feladatára koncentrálva folytatta a munkáját a Peshmerga erők felkészítésével. Georg Oel ezredes, a KTCC német parancsnoka ellátogatott a magyar kiképzőkhöz, ahol megtekintette a katonákat a foglalkozások vezetése közben, látogatása alkalmából újabb négy kiképzőt részesített KTCC parancsnoki elismerésben. 

1596027395