ünnepség
A magyar honvédelem napja társadalmi ünneppé vált
2024. május 15. 20:37
Ma katonának lenni erkölcsi, anyagi és társadalmi megbecsültséget, példamutatást, erőt, képzettséget és profizmust jelent – fogalmazott dr. Czermann János, a Honvédelmi Minisztérium stratégiáért és humánpolitikáért felelős helyettes államtitkára a magyar honvédelem napja alkalmából szervezett ünnepségen, a Stefánia Palota – Honvéd Kulturális Központban, május 15-én, szerdán.
Hadtörténeti magánmúzeum nyílt Háromhután
2024. május 13. 13:45
A Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Háromhután, május 4-én ünnepélyes keretek között megnyitották a vitéz Csupka Károly Hadimúzeumot. A tájház jellegű épületben kialakított hadtörténeti magánmúzeum elsősorban magyar vonatkozású, a környékhez kötődő első és második világháborús tárgyakat vonultat fel.
Elballagtak a debreceni Kratochvil végzős diákjai
2024. május 9. 17:45
Harminchat növendék ballagott el május 3-án, pénteken a debreceni Kratochvil Károly Honvéd Középiskola és Kollégiumból. A két végzős osztály tanulói 2020-ban kezdték meg tanulmányaikat a honvéd középiskolában.
Hamarosan indul a területvédelmi tartalékosok toborzása!
2024. május 7. 21:21
A területvédelmi tartalékos rendszer keretét teljessé tettük, a következő feladatunk az építkezés, nemsokára nagyszabású toborzásba kezdünk – mondta a honvédelmi miniszter az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred csapatzászló-adományozó ünnepségén kedden Gödöllőn, a Szentháromság templomban.
A közösségi sportolókat is várja majd az MTK Sportpark
2024. április 21. 10:41
„Építenünk kell azokra az erős alapokra, amelyeket az elmúlt több mint száz év kiemelkedő magyar sportsikerei és sportszakmai eredményei lefektettek, de közben meg kell felelnünk a jelen és a jövő kihívásainak is” – fogalmazott dr. Schmidt Ádám, a Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkára az MTK Sportpark bokrétaünnepségén.
Hittel és becsülettel Koszovóban
2024. április 13. 19:08
„A Honvéd Vezérkar főnökének szavait tolmácsolom, amikor köszönetet mondok azért a szolgálatért, amit önök az elmúlt hat hónapban Koszovóban végrehajtottak!” – így köszöntötte Szloszjár Balázs dandártábornok, a Honvéd Vezérkar Összhaderőnemi Műveletvezető és Irányító Központ parancsnoka az MH KFOR 29. váltás állományát visszafogadó ünnepségük alkalmával a debreceni Kossuth laktanyában.
NATO 75: közös értékek, közös határok
2024. április 10. 11:33
A NATO fennállásának 75. évfordulója nemcsak történelmünk jelentős mérföldkövét jelzi, hanem egyben megható emlékeztető a létrehozás mögött álló tartós elvekre is – fogalmazott Tibor Králik szlovák vezérőrnagy, a Közép-európai Többnemzeti Hadosztály-parancsnokság parancsnoka a székesfehérvári Szent István Hitoktatási és Művelődési Házban, április 9-én.
Együttműködési megállapodás és elismerés a Meteorológiai Világnapon
2024. április 6. 17:23
A Meteorológiai Világnapi ünnepségen a Magyar Meteorológiai Társaság (MMT) jogi tagjává vált a Magyar Honvédség Légierő Parancsnokság, valamint az Energiaügyi Minisztériumtól Schenzl Guidó-díjat vehetett át Kovács Győző nyugállományú őrnagy, katonameteorológus.
Hazatértek Bosznia-Hercegovina békéjének őrei
2024. március 27. 20:33
„A Magyar Honvédség az EUFOR Althea missziójában a kezdetektől fogva oroszlánrészt vállal” – hangsúlyozta Hajnal István ezredes, az MH Szárazföldi Parancsnokság megbízott parancsnoka az MH EUFOR Kontingens 27. váltásának visszafogadó ünnepségén, a szentesi MH II. Rákóczi Ferenc 14. Műszaki Ezred laktanyájában, március 27-én.
(Info)kommunikáció nélkül semmi sem működik
2024. március 24. 10:54
Ha egyetlen példával kellene érzékeltetni az infokommunikáció fontosságát, akkor a 2013. évi rendkívüli – márciusi – hóhelyzet jut eszünkbe, amikor is a kijelölt műszaki állomány a sarkvidéki körülmények ellenére is újra működőképessé tett Pápa térségében egy megrongálódott adótornyot.