A második intervenció

„A néphadsereg erői egyedül a Juta-dombnál álltak ellen szervezetten a szovjet támadásnak. Az itteni parancsnokhoz nem jutottak el azok az információk, amelyek arra szólították fel a hadsereg szervezeteit, hogy ne bocsátkozzanak kilátástalan fegyveres tűzharcba a szovjetek ellen. Ezért indítottak támadást a Tököl felől beérkező szovjet egységre” – mondta a történész kutató.

A szovjetek a Soroksári úton érkeztek két harckocsiból, két páncélozott szállítójárműből, három tehergépkocsiból és egy Hudson típusú személygépkocsiból álló konvojukkal. A Juta-dombnál a magyar csapatok részéről az 51. légvédelmi tüzérosztály alárendeltségébe tartozó két könnyű és egy közepes löveg raj, valamint egy honi légvédelmi tüzérüteg foglalt helyet. A magyar katonák mellett nemzetőrök is harcoltak a szovjetek ellen. Nem csak a Juta-dombnál folytak aznap harcok, hanem a Soroksári út több pontján is. Tulipán Éva érdekességként megemlítette, hogy a fentebb említett szovjet hadoszlop szállította az előzőleg Tökölön már fogságba esett Maléter Pált is.

A juta-dombi csata valóban egy győztes esemény volt, hiszen a hadoszlop egy része elmenekült. Tizenegy szovjet katona vesztette életét. A történész kutató beavatott a hátterébe is a történteknek. Elmondta, hogy ez az iratanyag még a levéltári iratok között is nehezített terep, hiszen az 1956-ra vonatkozó források a megtorlás részeként születtek: a történtek rekonstruálása helyett a hatóságok célja a retorzíó volt. A juta-dombi esethez kapcsolódó legfontosabb perben - a Mecséri János és társai ellen indított eljárás során - a szemet szemért, fogat fogért elv alapján első fokon tizenegy magyar katonát ítéltek halálra, egy főt életfogytiglanra és negyven főt, összesen 364 évre ítéltek. Másodfokon a tizenegy halálosítéletből hármat életfogytiglanra módosítottak, egy főt pedig távollétében ítéltek halálra. Nyolc magyar katonát - köztük Mecséri János ezredest, az esztergomi 7. gépesített hadosztály egykori parancsnokát - 1958. november 15-én végezték ki.

November 4-én valóban csak a Juta-dombnál vették fel a honvédség erői szervezett formában a harcot a szovjetek ellen, ugyanakkor a nemzetőrséghez csatlakozva egyénenként számos katona harcolt még a szovjet erők ellen. Ugyanezen a napon a szovjetek számos laktanyába belőttek, fegyvertelen magyar katonák ellen fordították fegyvereiket. Ez történt például Záhonyban, Debrecenben, Szolnokon, Székesfehérváron vagy Veszprémben is. Tulipán Éva elmondta, hogy a Horváth Miklóssal együtt kiadott „Keresztutak. Magyar Néphadsereg 1956” című kötetükben publikált adatok szerint „az 1956-ban elhunyt magyar katonák harminc százaléka november 4-én vesztette életét. A szovjet fegyverek által okozott halálesetek az összes katonai halálozás hatvannégy százalékát tették ki. Az elesett magyar katonák negyvenhat százaléka pedig egyoldalú szovjet fegyverhasználat közepette vesztette életét”.