Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Ép testben, ép harcos

A Magyar Honvédség legfontosabb értéke a katona

Szöveg: Kálmánfi Gábor |  2022. május 13. 9:42

„A katonák saját feladata is az, hogy rendszeres testedzéssel fenntartsák jó fizikai állapotukat” – hangsúlyozta dr. Eleki Zoltán ezredes, a Magyar Honvédség főtestnevelője a Spirit FM „Katonadolog” című műsorának május 12-ei, csütörtöki adásában. Kiemelte: a Magyar Honvédség legfontosabb értéke a katona.

Katonadolog_1

„Annak idején testnevelő tanárként az volt a célom, hogy az egészséges életmódra, a sport szeretetére neveljem a fiatalságot. Később mindezt már a Magyar Honvédség berkein belül tehettem és tehetem most is. Ennek megfelelően a cél is változott: a rendszerben újoncként belépőket készítjük fel arra, hogy el tudják viselni a kiképzést, és olyan fizikai állapotot érjenek el, amely már hadviseléshez, a harchoz is megfelelő” – kezdte a beszélgetést dr. Eleki Zoltán ezredes. A főtestnevelő szerint az elmúlt harminc évben a társadalom általános fizikai állapota sajnos nem jó irányba változott.

„Akkor formalitás volt a fizikai felmérő teljesítése. Manapság – a mozgásszegény életmód miatt – el kell az újoncokat juttatni a katonához méltó fizikai állapotba. Mindez rendszeres, napi szintű terhelést jelent, melynek a futás az alapja. Felépítjük az izomzatot, az erő-állóképességet. Különösen fontos a törzs ereje, amely megvédi a gerincoszlopot, valamint a felszerelés hordozásánál is lényeges” – mondta az ezredes. Hallhattuk: a jól felkészült, csapatoknál szolgáló testnevelő tiszti állomány közvetlenül az alakulat parancsnokának munkáját segíti. Az ezredes kiemelte: a felkészítés a testnevelési kiképzés mellett a reggeli testedzésből, és a délutáni tömegsport foglalkozásokból áll. Az önálló felkészülés mellett a különböző sportversenyek is a megfelelő fizikai felkészülést szolgálják.

Hozzátette: személyesen már ritkán tart testnevelés órákat, de akkor katonai közelharc oktatás szerepel az étlapon. „Itt a lehető legrövidebb idő alatt, a lehető legbiztonságosabban kell test-test elleni küzdelemben ártalmatlanná tenni az ellenfelet. A katonai közelharcban nincsenek szabályok, nem úgy, mint például a dzsúdóban.

A rádióhallgatók bővebben is megismerkedhettek a Magyar Honvédségben jelenleg alkalmazott fizikai alkalmassági követelményrendszerrel. Megtudták például, hogy a 3200 méteres futást legalább 19:30 másodperc alatt kell teljesíteni (persze a jó eredmény 14-15 perc között mozog). A katonák éves felmérése előtt természetesen minden testnevelő jól látható módon teljesíti ezt a távot.

„Katonáink egyébként motiváltak. Nem azért edzenek, hogy megfeleljenek az ellenőrzésnek, hanem azért, mert a jó fizikum elengedhetetlen a harctéren. Tágabb értelemben pedig hazánk megfelelő védelme múlik a katonák jó fizikai állapotán” – emelte ki az ezredes. „Rátérve a fekvőtámaszokra, aki csak tíz fekvőtámaszt tud lenyomni – noha minimum harmincat kellene – nem alkalmatlan katonának, csupán még felkészületlen. Csak idő, program és a motiváció kérdése, hogy felkészült legyen” – nyugtatott meg mindenkit a főtestnevelő. Mint mondta, a felkészülés során a folyamatosság, a rendszeresség a leglényegesebb.

„Aki heti háromszor-négyszer egy órát mozog, rendelkezni fog egy jó alappal, nem lesz probléma. De nyugodtan bízza ránk magát mindenki, mert a Magyar Honvédség legfontosabb értéke a katona. Mi törődünk a katonáinkkal, megadjuk a lehetőséget mindenkinek, hogy elérje a megfelelő fizikai állapotot” – húzta alá az ezredes.

Kiemelte: testedzésre minden katona számára naponta egy óra áll rendelkezésre. Elhangzott: a Honvéd Testalkati Programnak az a célja, hogy küzdjön a társadalmat általánosan sújtó elhízás ellen, és megtartsák katonás testalkatukat. A szakemberek ehhez mind táplálkozási, mind edzésmódszeri, illetve életmódbéli tanácsot adnak.

„Kontrollálni kell a táplálék- és energiabevitelt, illetve növelni kell az energiafelhasználást, így kerül egyensúlyba a szervezet kalóriaháztartása. Természetesen a motiváció a legfontosabb, mert ha az illető már látja a problémát, és megvan a megfelelő megoldás, sikeres lesz. Néha persze érdemesebb apróbb lépésekben haladni” – világított rá a Magyar Honvédség főtestnevelője.

Dr. Eleki Zoltán ezredes részletesen tájékoztatta a hallgatókat az évente rendezett katonai sportversenyekről is: ilyen például az egyenruhában teljesítendő katonai háromtusa verseny, ahol 200-300 katona indul, a járőrbajnokság, vagy éppen a júniusban rendezendő haderő szintű lőbajnokság. A nemzetközi versenyekkel kapcsolatban elhangzott: 2024-ben hazánk rendezi majd a katonai ejtőernyős világbajnokságot.

A főtestnevelő arról is beszélt, hogy a fiatalok számára rendezett honvédelmi táborokba hatalmas a túljelentkezés – az időpontok meghirdetésének első hetében betelt a helyek kilencven százaléka.

„2016-ban több százan vettek részt honvédelmi táborokban, idén pedig már kétezer fiatalt várunk. Ezek a táborok élményt, szakmaiságot és megbízhatóságot jelentenek. Minden évben igyekszünk bővíteni a férőhelyeket. Néhány táborhoz – mint például a búvártábor – megfelelő fizikai- és egészségi állapot kell, de a többit bárkinek ajánlom. Sok hasznos, érdekes dolgot tanítunk a gyerekeknek, ami a civil életben is hasznos lehet” – zárta a beszélgetést a Magyar Honvédség főtestnevelője.