Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Nehéz, de eredményes év áll mögöttünk

Szöveg: Kovács Dániel |  2013. január 14. 19:40

Az elmúlt évben is megtettük, amit lehetett – mondta dr. Benkő Tibor vezérezredes Budapesten, a Honvéd Kulturális Központban.

A Honvéd Vezérkar főnök a Budapesti Nyugállományúak Klubja Repülő- és Légvédelmi Tagozatának klubnapján „Haderőreform, a Magyar Honvédség fejlődése"  címmel tartott előadást január 14-én, hétfőn.

Benkő Tibor hangsúlyozta: nehéz, de eredményes évet tudhat maga mögött a Magyar Honvédség.

1595947584

Előadásában a Honvéd Vezérkar főnök beszámolt
az Önkéntes Tartalékos Rendszer elindításáról, a debreceni katonai középiskola létrehozásáról, a Honvéd Palotaőrség megalakításáról és alkalmazásáról, valamint a harmadik 3D-s radar építésének megkezdéséről.  Szó esett még arról is, hogy a szentendrei MH Altiszti Akadémián beindult az altisztképzés, valamint hogy a Nemzeti Közszolgálati Egyetem bázisán létrehozott vizsgaközpont a Honvéd Vezérkar főnök szakmai felügyelete mellett működik.

Benkő Tibor vezérezredes szólt arról, hogy a pénzügyi és gazdálkodási jogkörök átalakítását követően megtörtént a személyügyi rendszer átalakítása is, illetve kiemelte, hogy megjelent az új Hjt., azaz a hivatásos és szerződéses katonák jogállásáról szóló törvény. 

Fotó: Galovtsik Gábor