Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Önkéntes Tartalékos Rendszer

Cikkek
zaszloindex

Hamarosan indul a területvédelmi tartalékosok toborzása!

2024. május 7. 21:21

A területvédelmi tartalékos rendszer keretét teljessé tettük, a következő feladatunk az építkezés, nemsokára nagyszabású toborzásba kezdünk – mondta a honvédelmi miniszter az MH vitéz Reviczky László 1. Területvédelmi Ezred csapatzászló-adományozó ünnepségén kedden Gödöllőn, a Szentháromság templomban.

2019_Keller és fia_TL

Fiával együtt tartalékos katona lett a Fradi legendás balbekkje

2024. május 4. 16:55

Ifjúsági Európa-bajnok; a Fradival többszörös bajnok és kupagyőztes, Bajnokok Ligája szereplő; bombagól az Újpest ellen; francia bajnokik… Ilyen sikerek alapján ismerik országszerte Keller Józsefet. A Ferencváros legendás balbekkje alkalmanként ma is kamera elé áll, de legtöbb idejét a zöld-fehérek utánpótláskorú labdarúgóival tölti – illetve fiával, aki szintén a Magyar Honvédségben szolgál tartalékosként. Az egykori kiválóságot pályafutása legszebb emlékeiről, a mai fociról és a honvédségről kérdeztük a május 5-i Ferencváros-Debrecen bajnoki mérkőzéssel egybekötött honvédelmi nap előtt.

202405_MH_Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred_gyakorlat_PZ (nyitó)

Tervezés, döntés, megvalósítás

2024. május 3. 10:11

Járőrözési feladatok, harcálláspontok telepítése és üzemeltetése, sérült ellátása és területről való kimentése: csak néhány azokból a komplex feladatokból, amelyet hét napon át három helyszínen, 150 katona bevonásával gyakoroltak az MH Dombay Miksa 4. Területvédelmi Ezred ezredtörzsének, valamint a 38., 46. és a 101. Területvédelmi Zászlóaljának katonái.

202404_Honvédelmi Oktatási és Kulturális Központ _előadássorozat (nyitó)

„Seregnyi lehetőség a seregben”

2024. május 1. 8:00

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegye több településén szervezett előadásokat az MH vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred Honvédelmi Oktatási és Kulturális Központ a hazafias értékek átadása és honvédelem ügyének népszerűsítése érdekében.

Pályaorientációs nap Bekecsen_nyitó

Pályaorientációs nap Bekecsen

2024. április 30. 7:47

Pályaorientációs napot tartottak az MH vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred 10. Területvédelmi Zászlóalj kadétiskolájában, a Borsod-Abaúj-Zemplén vármegyei Bekecsen.

202404_Debrecen_I. Hajdú Szituációs Kézifegyver Kupa_PB (nyitó)

„Lövő felkészült?”

2024. április 26. 10:17

Debrecenben rendezték meg az I. Hajdú Szituációs Kézifegyver Kupát a Magyar Honvédség vitéz Vattay Antal 2. Területvédelmi Ezred és a Bocskai Honvédelmi Sportegyesület együttműködésében.

20230424_Katonai-eskü_PÁ_index

Egyre többen kötelezik el magukat a haza védelme iránt

2024. április 25. 10:57

„Az önök városa és a térség példát ad abból, hogy miként lehet Magyarországot a 21. században hazafias érzülettel, elkötelezetten szolgálni” – jelentette ki dr. Kutnyánszky Zsolt, a Honvédelmi Minisztérium védelempolitikáért, haderőfejlesztésért és védelmi iparért felelős államtitkára Nagykanizsán, a februárban és márciusban alapkiképzésüket megkezdett honvédek ünnepélyes eskütéltelén, április 24-én, szerdán.

Ohio_Best_Warrior_riport_nyitó

Fegyverkezelésben és lövészetben mindenkit felülmúltak a mieink Ohióban

2024. április 24. 14:57

Hazatértek katonáink a 2024-es ohiói Best Warrior járőrbajnokságról. A tavalyi évhez hasonlóan idén is szép eredményekkel, érmekkel és rengeteg tapasztalattal gazdagodtak a tengerentúlon. Élményeikről Kecskeméten beszéltek, ahol két hónapos feszített tempójú felkészülésüket is végezték a verseny előtt.

II. Bródy_Kadét_Sportnap_GE (1)

Hasznos bemutatók a Bródy sportnapján

2024. április 22. 14:36

Második alkalommal rendezték meg – a Honvédelmi Sportszövetség támogatásával – az Ózdi SZC Bródy Imre Technikum kadét toborzó sportnapját, amelynek ebben az évben is a Vitkó Lovas-tanya adott otthont.

202404_tartalékosok_index1

A területvédelmi rendszer visszaviszi az egyenruhát az országba

2024. április 19. 17:36

A Nyíregyházi Egyetemen tartott „Tavaszi zsibongás” kulturális és toborzó rendezvényen Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a magyar haderő fejlesztése kapcsán elmondta, a területvédelmi tartalékos rendszer visszaviszi az egyenruhát az egész országba. A tárcavezető mellett Orosz Antal alezredes, az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred parancsnoka is köszönetét fejezte ki Nyíregyháza városának és a szabolcsi vármegyének, hogy befogadta és támogatja az alakulatot.