Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Önkéntes segítség tartalékos szívvel

Szöveg: Török Nikolett önkéntes műveleti tartalékos százados | Fotó: a szerző felvételei |  2019. november 12. 7:12

Az MH 2. vitéz Vattay Antal Területvédelmi Ezred kiskunhalasi járási százada is tevékenyen részt vett a Dékáni HELP elnevezésű programban. A Dékáni Árpád Szakközépiskola önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálatot vállalt diákjai november elején katonaözvegy hölgyeknek segítettek.

1596071566

2017-ben a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum, Dékáni Árpád Szakgimnáziuma és Szakközépiskolája a Dékáni HELP, azaz Hivatással az Egészséges Lakosságért Program elnevezésű, országosan is példaértékű küldetésbe kezdett. A kezdeményezés célja, hogy a külterületeken lakó, nehéz helyzetben lévő időskorúaknak, valamint a járásban élő hadiözvegyeknek segítséget nyújtsanak.

1596071566

Az idei rendezvényt Vezdán Csaba önkéntes területvédelmi tartalékos főhadnagy, a 38. Merász Mihály Területvédelmi Zászlóalj kiskunhalasi járási századának parancsnokhelyettese, a szakiskola Rendészeti és Közszolgálati Szakmacsoport vezetője nyitotta meg. Beszédében méltatta a diákok és a közreműködő szervezetek munkáját. Molnár Nándor iskolaigazgató, dr. Szepesvári Szabolcs a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház főigazgatója, valamint Vizi Sándor, a Bács-Kiskun megyei Polgárőr Szövetség tagja dr. Túros András nyugállományú altábornagy nevében köszöntötte a résztvevőket. Mindhárman kiemelték, hogy nagyon fontos a fiatalok szerepe az összefogásban és az élhető jövő alakításában.

1596071566

Hurtony Zsolt önkéntes műveleti tartalékos százados, a kiskunhalasi járási területvédelmi század parancsnoka – az ötletgazda –, a Dékáni középiskola óraadó tanára azt vallja: ha valaki önkéntes területvédelmi tartalékos szolgálatot vállalt, annak példamutató magatartást kell tanúsítania. A százados kiemelt figyelmet fordít a járásban élő hadiözvegyekre és biztosította őket arról, hogy nem csak ebben a két napban nyújtanak segítséget, hanem szükség esetén bármikor rendelkezésre állnak. Az iskolában a rendészeti és közszolgálati mellett egészségügyi és szociális ágazatban tanulnak a fiatalok. A rendész tagozatos diákok tudása, összefogása lelket ad annak az elképzelésnek, ami a Dékáni HELP programot életre hívta.

1596071566

Csongrádi Norbert önkéntes területvédelmi tartalékos szakaszvezető, 12. évfolyamos „dékánis" diák, közel egy éve vállalt tartalékos szolgálatot. Büszke arra, hogy társaival részt vesz a programban és ezáltal megismerheti az idősebb korosztály mindennapjait. Norbert a november eleji Dékáni HELP-napon, Banka Dániel és Nagy Regina önkéntes területvédelmi tartalékos szakaszvezetőkkel együtt segített a ház körüli munkákban Horváth Istvánné Erzsébet hadiözvegynek, akinek – míg a tartalékos csapat a kertben dolgozott – Arnold Viktória gyakorló ápoló a vérnyomását ellenőrizte.

Erzsébet hálás a segítségért, de leginkább annak örül, ha a fiatalok jönnek, mert akkor ő szinte újjáéled. Gáldonyi Sándor százados, a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnokság, Bács-Kiskun megyei Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda megbízott irodavezetője tájékoztatta Erzsébetet az igénybe vehető juttatásokról, valamint az érdekvédelmi támogatásokról.

1596071567