Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Olasz javaslat az európai védelmi erőre

Szöveg: honvedelem.hu / MTI |  2016. szeptember 26. 13:30

Az olasz kormány javaslatot dolgozott ki egy európai védelmi erő létrehozására, amelyet Roberta Pinotti védelmi miniszter az Európai Unió védelmi felelőseinek pozsonyi informális találkozóján mutat be – jelentette a Corriere della Sera című olasz napilap vasárnap. 

A Corriere della Sera birtokába került dokumentum minőségi ugrást szorgalmaz az európai védelem terén, ami az EU-t érintő biztonsági kérdések analízisét és politikai megoldását is illeti. Az olasz védelmi és külügyi tárca által kidolgozott javaslat – amelyről elsőként Paolo Gentiloni külügyminiszter a Politico.eu honlapon írt szeptember közepén – egyebek között az EU-ban „felállított, de soha nem alkalmazott" többnemzetiségű zászlóaljak használatát szorgalmazza, egy állandó főhadiszállást Brüsszelben a közös műveletek tervezésére és irányítására, valamint azt, hogy a tagállamok szűkebb csoportja védelmi és biztonsági feladatokat lásson el az unió megbízásából.

Az olasz javaslat kezdeményezi, hogy az európai védelem terén „nagyobb ambícióval bíró" tagállamok úgynevezett védelmi Európai Uniót hozzanak létre, „védelmi Schengent" a schengeni övezet példájára.

A Corriere által idézett dokumentum úgy fogalmaz, „az erőket, parancsnokságot, ellenőrzést, manőverezést és beavatkozási képességeket megosztani hajlandó országok egy Európai Multinacionális Erőt hoznak létre, amely az EU főhadiszállása állandó rendelkezésére áll és a jövőbeli integrált európai erő kezdeti magja lehet". Az Európai Multinacionális Erő a NATO és az ENSZ szolgálatába is állhat, és nyitott marad a később csatlakozni kívánó államok előtt. Az olasz javaslat egy integrált európai katonai képzési rendszert, valamint a védelmi ipar támogatását is szorgalmazza a többi között az Európai Központi Bank segítségével. A javaslatcsomagot az olasz védelmi miniszter hétfőn mutatja be Pozsonyban európai kollégáinak.