Légvédelmi rakétásból katonapszichológus

Hogyan indult a pályafutása?

Már gyermekként megismerkedtem a katonaélettel, hiszen miután Zsámbékra költöztünk, nagyon jó kapcsolatot sikerült kialakítanom az ott települő légvédelmi rakétaosztály személyi állományával. Egy alkalommal felhívott magához az akkori irányítórendszer parancsnok és megmutatta a Szovjetunió nemzetközi lőterén, Ashulukban lelőtt repülőgépek, illetve rakéták maradványaiból álló gyűjteményét. Ezek a relikviák annyira megragadtak, hogy akkor és ott eldöntöttem: katonatiszt leszek, a légvédelmi rakéta szakot választom, majd visszamegyek Zsámbékra és rávezető tisztként fogok szolgálni. Jelentkeztem a Zalka Máté Katonai Műszaki Főiskolára, az 1988-as avatásom után pedig teljesült az álmom, visszakerültem Zsámbékra.

Elérte azt, amiről gyerekként álmodott, mégis áttért a pszichológia területére. Mi állt a váltás mögött?

Két év után indítórendszer parancsnok lettem, ekkor a rakéták felkészítéséért és tárolásáért feleltem, mint századparancsnok. Viszont ez volt az a század, ahol több volt az emberi probléma, mint a műszaki kihívás. Olyan tudást kellett szereznem, amellyel az állományomat megfelelő módon tudtam irányítani és motiválni a feladatvégrehajtásra. Sorkatonákkal dolgoztam, jelentős létszámhiány mellett, így muszáj volt olyan módszereket keresnem, amikkel hatni tudtam rájuk. A felelősség is hatalmas volt, hiszen légvédelmi rakétásként három-hat perces készenlétben voltunk, vagyis Magyarország légterének megsértése esetén ennyi időn belül kellett volna rakétát indítanunk. Ez indított el a pszichológia irányába.

Végül hogyan lett katonapszichológus?

1992-ben a Magyar Honvéd című lapban megjelent egy felhívás, hogy katonapszichológusokat keresnek és a jelentkezés feltétele éppen az volt, hogy az illető alegységparancsnok legyen, tehát emberekkel foglalkozzon nap mint nap. Több, mint százan jelentkeztek a Magyar Honvédség állományából, ebből tizenkilencen kerültünk be a képzésre. Mire 1997-ben végeztünk, már létrehozták a honvédség csapatpszichológus hálózatát, így – mivel közben felszámolták a zsámbéki légvédelmi rakétaosztályt – az MH 11. Duna Vegyes Légvédelmi Rakétaezredhez kerültem.

Volt olyan időszak, amit különös megpróbáltatásként élt meg, amíg katonapszichológusként szolgált?

Amikor kikerültem a csapathoz, az egyik legnagyobb megpróbáltatásom az volt, hogy elfogadtassam magam. Az igazi kihívás nem is a személyem, hanem a pszichológia elfogadtatása volt; mire vagyok használható, mivel tudom segíteni a parancsnoki szolgálatot? Hét évvel voltunk a rendszerváltás után, eleve egy anómiás, értékvesztett állapot állt fent, a honvédség „kereste” saját magát, jelentős leépítések és leszerelések mellett. Ebbe kellett beleilleszteni egy új tudományterületet, megküzdve más diszciplínákkal.

A fő kutatási területe a harci stressz. Többször járt missziós területen, mennyire tudta felhasználni a tudományos munkája során a kint szerzett tapasztalatait? Egyáltalán miért kezdett éppen ezzel a témával foglalkozni?

A hadseregeket azért tartják, hogy olyan feladatokat is végrehajtsanak, amit egyszerű, hétköznapi ember nem szívesen tesz meg, ennek pedig lelki vonzata is van. Bár nem szívesen beszélünk róla, ezeket az embereket utána vissza kell tudni integrálni a társadalomba – ez az, ami engem különösen foglalkoztatott. 2013-ban hét hónapot töltöttem Afganisztánban, majd 2015-ben az első iraki váltással is kimentem, mindkét helyen éreztem a szolgálatom szükségességét. Szerencsére ezek akkoriban nem kimondottan harci missziók voltak, azonban a harci stressz és a PTSD (poszttraumatikus stressz szindróma) nem csak abból eredhet, hogy az ember tűzharcba keveredik, jóval több összetevője van ennél. Számos kérdőívet és interjút csináltam a kint szolgáló katonákkal, azonban a legérdekesebb az volt, hogy saját magamon is tapasztaltam a harci stressz jeleit. Azt gondolom, ez hitelesebbé teszi az embert a katedrán is.

1998 óta oktat is a Nemzeti Közszolgálati Egyetemen, illetve annak jogelőd intézményeiben. Egyaránt tart kurzusokat honvéd tisztjelölteknek, valamint nemzetközi biztonság- és védelempolitika szakot végző civileknek. Mit tapasztal, mennyire érdeklődnek a hallgatók a terület iránt?

Nem szabad elfelejteni, hogy a katonák emberekkel foglalkoznak, ezért számukra kimondottan fontos, hogy megfelelő tudással, tapasztalattal és gyakorlattal rendelkezzenek ezen a területen, és ezt érzik is a honvéd tisztjelöltek. A civil szakos hallgatók számára inkább egy kuriózum ez a tárgy, de közben őket is igyekszünk felkészíteni a későbbi, jellemzően tanácsadói, szakértői szerepükre. Mindig elmondom órán, hogy az ember nem fél megtenni azt, amit jól csinál. Tehát ha van tudomásuk valamiről és begyakorolják azt, szükség esetén sokkal magabiztosabban is fogják használni. Természetesen a gyakorlatokkal oktatóként is próbáljuk minél befogadhatóbbá, emészthetőbbé tenni a tantárgyat. Tudok olyan civil szakos hallgatóról, aki a kurzusom hatására kezdte el a pszichológia szakot, ami számomra azt jelenti, hogy sikerült valamit átadnom, hiszen elindítottam a pályán embereket.

Manapság hogyan lehet valakiből katonapszichológus, mennyivel másabb a folyamat?

Az lehet katonapszichológus, aki jelentkezik a honvédség állományába, emellett rendelkezik pszichológiai végzettséggel. A szakirány határozza meg, hogy utána milyen beosztásba kerül, például Kecskeméten, az alkalmassági vizsgálatokhoz teljesen megfelelő a munka- és szervezetpszichológiai végzettség, egy csapatpszichológusnak már inkább a tanácsadás ajánlott, a Honvédkórházban pedig elsősorban klinikai szakpszichológusként lehet szolgálatot teljesíteni. Ami másképp működik: míg nekünk, a Debreceni Kossuth Lajos Tudományegyetemmel kötött megállapodásnak köszönhetően, a Magyar Honvédség finanszírozta a képzést, ezt most önerőből kell megtenni.

Hány szakemberre lenne szüksége jelenleg a Magyar Honvédségnek?

Számszerűsíteni nem feltétlen szeretném, viszont minél nagyobb a feladatrendszer – például a haditechnikai eszközök rendszerbeállítása, új emberek felvétele, esetleg azok összekovácsolása miatt –, annál nagyobb igény lép fel a pszichológusok szolgálata iránt.

Végül árulja el, kiből lesz jó katonapszichológus?

Akarat kell hozzá! Persze ehhez hozzájárul a megfelelő katonai végzettség és a pszichológia területén való jártasság, illetve olyan elengedhetetlen soft skillek, mint az együttműködési vagy a kommunikációs készség. Segít, ha az ember először katona, a katonák ugyanis szeretik befogadni a katonákat, akár egy család.