Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Megerősített együttműködés

Egyebek mellett egészségügyi szimulációs megoldásokat fejlesztenek

Szöveg: Halmos B. Ágnes | Fotó: Pintér Ákos |  2024. április 26. 13:27

A budapesti székhelyű NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ és a Semmelweis Egyetem vezetői április 25-én új megállapodásban erősítették meg a két szervezet korábban létrejött együttműködését.

20240425_együtműködés-aláírás_PAKO_jpg07

„A magyar orvosok szakértelme, szakmai eltökéltsége világszerte ismert, amit időről időre bizonyítanak is. A Magyar Honvédség pedig különösen aktívnak és elismertnek számít a katonaorvoslás terén. Ezért is játszott hazánk kulcsszerepet abban, hogy 16 évvel ezelőtt megalakult a NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központja” – hangsúlyozta az együttműködési megállapodás aláírásakor dr. Merkely Béla.

A Semmelweis Egyetem rektora kiemelte azt is, hogy intézményük volt az első civil egészségügyi intézmény Európában, amellyel a NATO-központ megállapodást kötött 2011-ben.

A nagy múltú egyetem és a Magyarországra települt NATO-központ az új dokumentum aláírásával erősítette meg ezt a kapcsolatot, amelynek további mélyítését is célul tűzték ki. A tervek szerint további közös képzéseket szerveznek, új szimulációs modelleket terveznek a polgári és katonai képzésekben is, miközben különböző kurzusaikban integrálják egymás szakértelmét. Képzéseiket pedig a nyugat-európai társszervezetek, -intézmények számára is hozzáférhetővé teszik.

20240425_együtműködés-aláírás_PAKO_jpg02

A Semmelweis Egyetemen 1995 óta létezik szimulációs oktatás, világszintű az egyetem úgynevezett skill-laboratóriuma, ami tökéletes terepet jelenthet a NATO katonaorvosainak is a gyakorláshoz. A katonaságnál működő egészségügyi ellátás, a katasztrófák, háborúk kapcsán szükséges orvosi készségek elsajátítása, szinten tartása a civil ellátáshoz hasonlóan szimulációval oldható meg hatékonyan.

A kiválósági központban „mérhetetlen tapasztalat” halmozódott fel, amit katona-egészségügyi szakembereink a harctéri ellátás területén szereztek háborús konfliktusokban a Közel-Keleten, Afganisztánban – hangsúlyozta dr. Fazekas László ezredes, a központ parancsnoka.

„Mai globális kihívásokkal teli életünkben nem kell, hogy hangsúlyozzam, adott esetben mekkora szükség lehet erre, mikor a szomszédunkban háború folyik, a Közel-Keleten is új háború kezdődött és bármikor előfordulhat, hogy egészségügyi szempontból nekünk is biztosítani a hadműveleteket” – emelte ki dr. Fazekas László ezredes.

20240425_együtműködés-aláírás_PAKO_jpg06

„Mindig fontos, hogy a katona-egészségügy kapcsolódjon a civil ellátáshoz, és oktatáshoz. A Semmelweis Egyetemmel fenntartott kapcsolat azért is fontos, hogy megfelelő szintű képzést biztosítsunk a Magyar Honvédség egészségügyi szakállományának és a külföldi NATO szakállománynak is. Kiváló lehetőség arra, hogy a katonaorvosok vagy a katonai egészségügyi személyzet igazán jól megtanulja a szakmát” – mondta a parancsnok.

A NATO Katona-egészségügyi Kiválósági Központ egy 12 tagállamú nemzetközi szervezet, amely a katona-egészségügy területén végez oktatásszervező, tapasztalatfeldolgozó, haderővédelmi (egyebek mellett járványügyi) és doktrínafejlesztő munkát, valamint innovatív projektjeivel segíti a NATO folyamatos megújulását a katona-egészségügyi területen.

A központ minden tagországában együttműködést alakított ki a helyi civil orvosi egyetemekkel, hazánkban a Semmelweis Egyetem mellett a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Karával is.