Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Németh Szilárd: megvédjük Magyarországot és Európát az illegális migrációtól

Szöveg: honvedelem.hu | Fotó: Honvédelmi Minisztérium |  2021. október 18. 18:36

Magyarország egész Európa biztonságát védi – jelentette ki Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes az Országgyűlés október 18-i ülésén.

Az Országgyűlés őszi ülésszakának hétfői ülésén Vejkey Imre, a KDNP országgyűlési képviselője intézett azonnali kérdést az illegális migrációval és a déli határ védelmével kapcsolatban a honvédelmi miniszternek. A tárca képviseletében Németh Szilárd parlamenti államtitkár, miniszterhelyettes válaszolt.

IMG_3662

„„Az illegális bevándorlók bekerítették Európát, a spanyol, az olasz és a balkáni útvonalon is folyamatosan érkeznek. Az idén már több mint 80 ezer illegális migránssal szemben történt intézkedés, jogsértő cselekmény miatt” – kezdte felszólalását Vejkey Imre, aki emlékeztetett: ez a szám 2017-ben 21847, 2018-ban 6506, 2019-ben 17252, 2020-ban viszont már 46179 volt. „Csak az elmúlt hétvégén pedig több mint ezer illegális migránssal szemben intézkedtek a rendőrök. Éppen ezért még jobban indokolt az erős magyar határvédelem fenntartása, mivel a határon a migrációs nyomás tartós, az erőszakos határátkelési kísérletek száma pedig folyamatosan növekszik és az embercsempészek tevékenysége is egyre erőteljesebb” - mondta.

Vejkey Imre kitért arra is, hogy az Afganisztánban kialakult állapotok miatt újabb menekülthullámok várhatók, hiszen az 2021 szeptemberében megalakult átmeneti afgán kormány intézményei nem működnek: ezáltal állandósulhat a kisebbségek üldözése, az ember, kábítószer és fegyvercsempészet még inkább dominánssá válhat.

IMG_3674

Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, miniszterhelyettes válaszában elmondta: az, hogy az emberek nyugodtan élhetnek Berlinben, Párizsban, Brüsszelben, az többek között az erős magyar határvédelemnek köszönhető. „Ahelyett, hogy Brüsszel hozzájárulna azokhoz a sokszáz milliárdos költségekhez, amit Magyarország 2015 óta költött a schengeni határ védelmére, hátba támadják hazánkat és mindenféle kitalált eljárásokat indítanak ellenünk, mert nem vagyunk hajlandók Európába beengedni a migránsokat” – fogalmazott.

Németh Szilárd emlékeztetett: azok az országok, amelyek szárazföldi schengeni határral rendelkeznek és újonnan ők is megérezték a migrációs nyomást, most kerítést építenek. A miniszterhelyettes az elhangzott számadatok kapcsán elmondta: nemcsak az illegális bevándorlók száma nőtt, hanem az embercsempészeké is, de amíg a FIDESZ-KDNP van hatalmon, addig Magyarország és Európa határai biztosítva vannak.

IMG_3670

Vejkey Imre viszontválaszában úgy fogalmazott, Magyarország mindig is élen járt a határvédelemben, így teszi most is. Emlékeztetett: az elmúlt héten kölcsönös megállapodás jött létre a V4-ek katonai vezetői között Közép-Európa stabilitásának megőrzése érdekében, amelyben a legnagyobb kihívást az illegális migráció és az embercsempészet jelenti. „Az ingatag afgán külpolitikai helyzet miatt ma már mindenki kerítést épít, de egyetlen európai vezető sem ismeri el a magyar határvédelemmel kapcsolatos eredményeket. Magyarország a migrációs helyzet kezelésére, határvédelemre közel 500 milliárd forintot használt fel, - az Európai Bizottság ehhez a költséghez eddig csak 7 milliárd forinttal járult hozzá” – tette hozzá.

Németh Szilárd úgy reagált: 2015-ben az egész ország átélte a migrációs válságot, mikor 400 ezer illegális migráns vonult végig Magyarországon. A magyar emberek felhatalmazásával a magyar kormány volt az első európai nemzet, amely kerítéssel, katonák és rendőrök bevonásával fellépett a migrációval szemben. „A migrációs hullám egyre nagyobb veszélyt fog jelenteni, már csak azért is, mert az a szociális, biztonsági és egészségügyi veszélyforrás, amit a migráció jelent, az ebben az időszakban sokszorosára fog nőni a Nyugat-Balkánon” – figyelmeztetett.

IMG_3685