Magazin - 13. oldal
„Hittem abban, hogy én erre születtem”
2023. július 1. 7:57
Pályafutása kezdetéről, katonai szolgálatának mindennapjairól, sikereiről és nehézségeiről, illetve a Magyar Honvédség nemrég megjelent kampányfilmjében való szerepléséről beszélgettünk Balázs Ferenc századossal, az MH vitéz Szentgyörgyi Dezső 101. Repülődandár Puma Harcászati Repülőszázadának repülőgépvezető-oktatójával.
Presztízs és szenvedély
2023. június 16. 7:17
Amióta katonaként szolgál, Urbán Dóra Réka őrmester személyisége saját bevallása szerint hatalmas változáson ment keresztül - a leendő repülőgép-szerelő technikus pedig már csak ezért is nagyon hálás a Magyar Honvédségnek.
„A múltat őrizni, ápolni kell és tanulni belőle!”
2023. június 13. 7:17
Pillanatnyilag egyetlen térkép sem jelöli azt a második világháborús emlékhelyet, amit az óbaroki születésű Kovács Ferenc épített és gondoz a mai napig a falu határában, az erdőben. A mementó tizenegy hősi halált halt magyar katonának állít emléket.
Honvéd high-tech
2023. június 12. 7:32
A KF41 Lynx a 21. századot hozza el a felhasználóihoz. Kinézetre kissé futurisztikus, ám mégis maga a valóság. Igazi csúcstechnológia, ami tökéletesen megfelel a honvédségben megkezdődött kultúraváltásnak, amelynek célja, hogy szükség esetén modern, bátor, innovatív, high-tech haderő védje meg Magyarországot és az ország állampolgárait. Haditechnikai magazinunk első részében ezzel a nagymacskával foglalkozunk.
Kiképzésen IV. rész
2023. június 8. 12:01
Az MH Kiss József 86. Helikopterdandár sok más egyéb mellett az ejtőernyős kiképzés fellegvára. A Kiképzésen IV. részében az állami légijármű-vezetői szakirány másodéves és a katonai alapképzési szakos, felderítő specializáción tanuló harmadéves honvéd tisztjelöltek ejtőernyős felkészítésébe tekinthetünk bele.
Bánhida vagy Pozsony?
2023. június 8. 10:02
A Museum Week 2023 elnevezésű rendezvénysorozat részeként „Bánhida vagy Pozsony? A honfoglalás emblematikus csatája” címmel tartott előadást Sudár Balázs történész a Tatabányai Múzeumban, június 6-án, kedden.
Levezényel otthon egy alaki bemutatót
2023. június 6. 7:33
„Az biztos, hogy a zenével szeretnék foglalkozni. Az is lehet, hogy zongorista, esetleg katonazenész vagy karmester leszek” – árulta el portálunknak a tízéves Sturm Áron, akit méltán nevezhetünk a katonazene legnagyobb és egyben legkisebb rajongójának. Ritka az olyan ünnepélyes zászlófel- és levonás, hangverseny és szakalaki bemutató, amelyre Áron nem látogat el.
Rejtett összefogás (2.)
2023. június 5. 8:21
A nemzeti összetartozás napja kapcsán legtöbbször Trianon tragédiája képezi a közbeszéd témáját. Az országot a világtörténelemben szinte példátlan módon sújtó, 1920. június 4-én aláírt első világháborús békeszerződésnek azonban volt egy olyan hatása is, melyről kevesebb szó esik. Ez pedig az összefogás, ami talán épp a honvédelem ügye mentén bontakozott ki leginkább – derül ki Illésfalvi Péter hadtörténésszel, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatójával folytatott beszélgetésünkből. (Második rész.)
Rejtett összefogás (1.)
2023. június 4. 7:47
A nemzeti összetartozás napja kapcsán legtöbbször Trianon tragédiája képezi a közbeszéd témáját. Az országot a világtörténelemben szinte példátlan módon sújtó, 1920. június 4-én aláírt első világháborús békeszerződésnek azonban volt egy olyan hatása is, melyről kevesebb szó esik. Ez pedig az összefogás, ami talán épp a honvédelem ügye mentén bontakozott ki leginkább – derül ki Illésfalvi Péter hadtörténésszel, a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum kutatójával folytatott beszélgetésünkből.
Tavaszi hadjárat
2023. május 27. 10:00
A magyar honvédsereg alig egy évvel a megalakulása után egy hatállomásos győzelmi sorozattal adott reményt a szabadságharcnak. A tavaszi hadjárat történetét és érdekességeit mutatja be a Katonai Filmstúdió filmje a korszak neves hazai szakértőinek segítségével.