Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Átalakulás előtt az EUSEC-misszió

Szöveg: Král Attila ezredes |  2013. július 9. 11:57

Az aktuális mandátum szeptember 30-ig meghatározza a kongói tanácsadói misszió tevékenységét. A határidőhöz közeledve − mint minden évben − az EU illetékes tanácsa idén is felülvizsgálja majd az eddigi tevékenységet, és ennek megfelelően alakítja át a missziót.

1595956838

A misszió 2014 szeptemberében végleg befejeződik, addig is − arányban a célok fokozatos teljesítésével − a kirendeltségeket összevonják és bezárják. Ennek következtében a misszióban részt vevők száma, illetve a tagországok részvételi aránya is csökkenni fog.

A dél-kivui kirendeltség mint önálló elem megszűnik, feladatát az észak-kivui kirendeltség veszi át. A megszűnő kirendeltség személyi állományának egy része befejezi a küldetését, a többieket pedig úgynevezett mobil kiképző-tanácsadó csoportokba osztják be.

1595956839

A kirendeltség bezárásáig azonban még több fontos tevékenységet is el kell látni. Egyebek mellett  továbbra is támogatni kell a beszolgáltatott fegyverek és lőszerek biztonságos tárolási feltételeinek kialakítását. Ezt a feladatot a tartományban az EUSEC biztosítja.

Az EUSEC-misszió támogatásával befejeződött egy lőszerraktár és egy fegyverszoba építése a Nyamunyunyi táborban, valamint egy fegyverszoba újjáépítése a Saio táborban. A helyiségek átadás-átvétele alkalmából rendezett ünnepségen a 10. Katonai Körzet parancsnoksága örömét fejezte ki, hogy a polgári lakosok mostantól biztonságos körülmények között tudhatják a veszélyes fegyvereket és lőszereket.

1595956839

Fotó: EUSEC-misszió