Ugrás a tartalomhozUgrás a menüpontokhozUgrás a lábléchez

Szalay-Bobrovniczky Kristóf

2022. május 24. 21:15
hm_profil

Életpálya:

Szalay-Bobrovniczky Kristóf pályafutását az egyik Big4 tanácsadó cégnél kezdte, majd éveken át dolgozott egy francia kereskedelmi banknál. A 2000-es évek elején, a hazai telekommunikációs piac liberalizációjának időszakában évekig a telekommunikációs-internet szektorban töltött be marketing, értékesítési és ügyvezető, illetve vezérigazgatói pozíciókat. A média területén is szerzett tapasztalatokat egy politikai hetilap kiadójaként és főszerkesztőjeként.

Befektetőként magántőke-befektetésekkel foglalkozott, közép-európai ingatlan- és vállalati szegmens befektetési és alapkezelő cégeinek igazgatóságában töltött be pozíciókat. 2011-től Magyarország legnagyobb és legrégebbi konzervatív kutatóintézetének elnökhelyettese. Ebben a szerepben egymást követő kormányok számára adott tanácsokat különféle (szak)politikai kérdésekben. Honvédelmi miniszteri kinevezéséig vasúti és repülőgépipari vállalatokba, valamint szórakoztatóipari cégekbe fektetett be.

Szalay-Bobrovniczky Kristófot 2016-ban nevezték ki Magyarország londoni nagykövetének, ezt a szolgálatot 2020-ig látta el. 2022 májusában nevezték ki az 5. Orbán-kormány honvédelmi miniszterének.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf tartalékos őrnagyként éveken át különféle beosztásokban szolgált a Magyar Honvédség alakulatainál.

2014-ben a Magyar Tartalékosok Szövetségének elnökévé választották, majd londoni nagyköveti kinevezése után a szövetség társadalmi elnöke lett. Szolgálataiért 2016-ban a Honvédelemért Kitüntető Cím I. fokozata kitüntetésben részesült.

Angol, német, valamint francia nyelven beszél.

Egyetemi agrármérnöki diplomával rendelkezik, posztgraduális üzleti tanulmányait Párizsban végezte.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf három gyermek édesapja, hobbijai közé tartozik a lovaglás, a tenisz és a vitorlázás.

porkolab4

A miniszterelnök nemzetbiztonsági tanácsadója munkatársaként folytatja Porkoláb Imre dandártábornok

2024. március 30. 13:31

Március 28-i hatállyal Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter visszavonta Porkoláb Imre dandártábornok, védelmi innovációért felelős miniszteri biztosi kinevezését. Porkoláb tábornok Biró Marcell nemzetbiztonsági főtanácsadó közvetlen munkatársaként, vezető beosztásban folytatja munkáját.

2024.03.26. SEREG_sajtónap_KRMN4538_nyito

A magyar S.E.R.E.G. modern, ütőképes, mindenre elszánt

2024. március 26. 20:08

A cél az, hogy megismerjék az emberek a Magyar Honvédséget, mely modern, ütőképes és mindenre elszánt – közölte Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a S.E.R.E.G. című, a Megafilm Service Kft. által forgatott, a TV2-n ősszel debütáló sorozat médianapján, március 26-án az újdörögdi romvárosban.

20240326_Rheinmetall_alapkőletétel_HSZ_index

A Rheinmetall új gyárával élenjáró technológia érkezik Szegedre

2024. március 26. 13:49

Azon dolgozunk, hogy megnyerjük a magyaroknak a jövőt – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter március 26-án, Szegeden.

2024.03.22 huszarok_KG(5)_nyito

A huszár mi vagyunk

2024. március 23. 15:05

„A huszár több mint egy lovas katona. A huszár mi vagyunk. A nemzeti karakterünk egyenruhába öltött lényege” – írta közösségi oldalán Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a franciaországi Metzben, magyar katonák részvételével rendezett huszártalálkozó kapcsán.

Miniszteri_index

„Kiemelt jelentőségű a légtérrendészet és a légtérvédelem”

2024. március 23. 12:12

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Fehérvárcsurgón rendezett nemzetközi biztonság- és védelempolitikai konferencián hangsúlyozta: hazánk légterének biztosítása különösen fontos. A tárcavezető a hírportálunknak adott nyilatkozatában a haderőfejlesztés haditechnikai eredményei mellett kiemelte, hogy a magyar emberek védelmét a hivatásos haderő a döntően tartalékosokból álló területvédelmi alakulatokkal együtt garantálja.

Gripen 3 másolat

Újabb jelentős fejlesztések a magyar légierőnél

2024. március 22. 19:35

Az idei év a légierőről szól a Magyar Honvédségnél – jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Fejér vármegyei Fehérvárcsurgón rendezett nemzetközi konferencián, március 22-én.

vexindex

Közös nemzeti érdek, hogy Magyarország tudjon sikeresen védelmi ipari termékeket is exportálni

2024. március 21. 21:47

A magyar hadiipari termékek exportjának fontosságát hangsúlyozta Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Magyar Védelmi Exportügynökség (VEX) által szervezett partnervállalati találkozón március 21-én, Budapesten.

sulyokindex

Államfői látogatás a Honvédelmi Minisztériumban

2024. március 21. 16:22

Hivatalában fogadta dr. Sulyok Tamást, Magyarország köztársasági elnökét Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Honvédelmi Minisztériumban, március 21-én, csütörtökön.

20240319_Bazisrepuloter_kutato-mento_helikopter_valtas_SZK_0

Megújul a Magyar Honvédség kutató-mentő képessége

2024. március 21. 8:54

Modern helikopterek váltják a régi eszközöket a Magyar Honvédség kutató-mentő szolgálatában – jelentette be a honvédelmi miniszter. Szalay-Bobrovniczky Kristóf hozzátette: a napokban a régi típusú Mi-17-es helikoptereket a modern H145M forgószárnyasok váltották fel.

20240315_Kossuth_tér_zászlófelvonás_KG (1)

Felvonták a nemzeti lobogót az Országház előtt

2024. március 15. 11:57

Katonai tiszteletadás mellett vonták fel a nemzeti lobogót a március 15-ei nemzeti ünnepen, Budapesten, a Kossuth Lajos téren.